1950. május 6-án építkezés indult meg ezen a területen. Egy komplett település terveztek ide a görög polgárháborúból Magyarországra menekülők számára. A körülbelül 400 görög családot ideiglenesen a budapesti Kőbányai út–Hungária körút sarkán található dohánygyár fő- és raktárépületében helyezték el, ahol önálló óvodát, iskolát, postát, élelmiszerboltot létesítettek a számukra, amíg településük el nem készül. Az építkezés rohamléptekben, önkéntes munkában folyt. Rövid idő alatt 418 nagyrészt sorházi (kisebb számban családi házas) lakás, óvoda, iskola, könyvtár, kultúrház, orvosi rendelő és tanácsház épült fel Görögfalván. 1951-ben munkalehetőségként megalakult a Háziipari Szövetkezet, 1952-ben pedig a Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, amely azonban a falu szántóföldjeinek kis mérete miatt csak kevés embert tudott foglalkoztatni. 1952. április 3-án Nikosz Beloiannisz, a görög kommunista mozgalom jelentős alakjának nevét vette fel az ekkor 1850 fős település. Először 1954-ben, majd később több hullámban nagy számban települtek vissza az itt lakók Görögországba, de többségében – főleg a fiatalabbak – Magyarországon maradtak, ahol nyelvileg és szokásokban nagyrészt alkalmazkodtak a magyar környezethez, miközben még mindig ápolják a görög hagyományokat is. 1996-ban ortodox templom is épült a településen. A községben a helyi Pyrgos Egyesület szervezésében görög néptánccsoport és zenekar is működik. (Forrás)

Miért kellett elmenekülniük hazájukból?

Az események elindítója az az 1940. október 28-ai olasz ultimátum volt, amelyet Mussolini intézett Metaxasz görög diktátor felé. Az olasz csapatok visszaszorításával az országban kezdetét vette a II. világháború. Németország hadüzenetére a Nemzeti Felszabadító Front, később pedig a Görög Népi Felszabadító Hadsereg megalakulása volt a válasz. Egymás után szabadították fel a területeket, melyeket a németek után az angolok szálltak meg. Az ELASZ fegyverletétele után megtorlással és a kommunista ellenállók üldözésével kezdetét vette a polgárháború, mely megannyi görögöt késztetett hazája elhagyására. Egy olyan utazásra, mely végcélja mindannyiuk számára ismeretlen volt… A Vöröskereszt segítségével és a környező országok támogatásával, határmegnyitásával az élet észak felé tűnt a legbiztonságosabbnak. A polgárháború utolsó évétől, 1948-tól kezdődően stabil célpontnak számított Magyarország… (Forrás)

Cseréljük ki a földrajzi és egyéb neveket, az évszámokat… Mi a különbség? Emberek kényszerülnek menekülni a hazájukból. Az a különbség ott van, hogy jelenlegi pártunk és kormányunk nemhogy falut nem épít, de egyenesen kriminalizálja a szerencsétlen sorsú embereket. Nem tudok arról, hogy a görögök magyar asszonyokat erőszakoltak volna meg, pedig 1950-től napjainkig tudtak volna időt szakítani ilyesmire. Arról sem adott hírt az elmúlt több mint fél évszázadban egyik sajtóorgánum sem, hogy görög terroristák ásták volna alá a magyar demokráciát – szó szerint és átvitt értelemben is. Budaházy sem teljesen ortodox az emlékeim szerint. S ha már itt tartunk: hallott valaki erőszakos hellén hódításról Iváncsán innen és túl? Sajnos, nem.

Nem egyedülálló a magyar történelemben, hogy befogadtunk nálunk menedéket kérőket. Az viszont nagyon is az, ahogy ezt a kérdést Orbán Viktor és bandája kezeli. Pénz van dögivel, milliárdok mennek el a gyűlöletkampányra. Hely is van. Település–építésben is van némi gyakorlat, ha nem is minden alakult túl jól. Hát akkor mi hiányzik?

A jó szándék.

A kultúra.

A humanitás.

Az önzetlenség.

S még sorolhatnám. Ezek mind nem túl kifizetődő dolgok, sőt, akik nap mint nap gyakorolják a fentieket, tudják, hogy néha nagyon rá lehet faragni. De miután kibosszankodta magát az ember, viszonylag nyugodtan hajtja álomra a fejét, és nem kellett a tükörbe köpnie a pizsomás fogmosáskor sem.

Azt mondja a görög Zorba, a görög Kazantzakisz görög regény (és film)hőse:

Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!

Hát, bokázunk is rendesen, csak ne lenne még mindig olyan k*rva nagy csönd.

Szerző: IM
Forrás: Huppa