h i r d e t é s

Wild Edens-sorozat: az új dokumentumfilm premierjét Mumbaiban tartották

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Wild Edens-sorozat: az új dokumentumfilm premierjét Mumbaiban tartották

2019. március 20. - 18:35

A Roszatom közreműködésével készült filmet idén tavasszal tűzi műsorára világszerte  
a National Geographic. A Wild Edens: Dél-Ázsia című részt, amely az éghajlatváltozásnak a Föld élővilágára gyakorolt hatását bemutató sorozat harmadik epizódja,  elsőként Indiában, Mumbaiban mutatták be.

A dokumentumfilmet India és Banglades a maga nemében egyedülálló növény- és állatvilágára összpontosítva olyan távoli helyeken forgatták, mint az az indiai szubkontinens nyugati partvonala mentén fekvő Nyugati-Ghátok, vagy másik ismert nevén a Szahjadri-hegység. A film bemutatja a dél-indiai Tamilnádu állam változatos tájait és elkalauzol a világ egyik legnagyobb kiterjedésű deltavidékére, arra a helyre ahol a Himalájában eredő Gangesz és Brahmaputra a Bengáli-öbölnél eléri az Indiai-óceánt.

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern a világ vezető atomenergetikai vállalata, amelyet aggaszt, hogy a globális éghajlatváltozás fenyegeti az élővilágot. „Nemzetközi partnereinkkel együtt felelősséget vállalunk és kivesszük részünket a globális környezeti kihívások megoldásából és szeretnénk, ha a globális közösség ráébredne arra, hogy mindenkinek a helyes útra kell térnie. Vagyim Tyitov, a Rusatom International Network alelnöke az eseményen Mahatma Gandhi elhíresült mondását idézte:
«Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban».

Freida Pinto világhírű indiai szinésznő, a projekt nagykövete hozzátette: „E kitűnően elkészített dokumentumfilm segítségével a világ és indiai honfitársaim megismerhetik az ország egzotikus tájait, ritka állatfajait, egyedi vadrezervátumait és lenyűgöző, de ugyanakkor a klímaváltozás fenyegetettségének kitett tájait. A filmben bemutatott csodálatos teremtmények szépségüknek, alkalmazkodási képességüknek, túlélési ösztönüknek, ugyanakkor sebezhetőségüknek köszönhetően lopják be magukat a nézők szívébe.”

A Wild Edens: Dél-Ázsia című film producere Andrew Zikking, rendezője Tom Barton-Humphreys. Executive producerei Ellen Windemouth és Allison Bean. A Wild Edens: Dél-Ázsia forgatása több hónapon át tartott, a forgatócsoport a régió legváltozatosabb tájait, köztük sűrű erdőket, termékeny síkságokat, hatalmas hegyeket és a világ legnagyobb mangrove erdejét járta be a ritka felvételekért. A film a vadvilág és az éghajlatváltozás miatt veszélyeztetett egzotikus élőhelyek sorát rögzíti, és arra készteti a nézőt, gondolkodjon el arról, hogy mit tehet maga azért, hogy fennmaradhassanak e földi édenkertek.

A Roszatom állami atomipari konszern

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern a biztonságos és tiszta energiatermelés terén a világ vezető nagyvállalata, amely tevékenysége során a társadalmi felelősségvállalástól indíttatva különös hangsúlyt fektet a  természeti erőforrások megőrzésére. A Roszatomhoz 350 termelővállalat és tudományos kutatóintézet tartozik.
A vállalat több mint 70 éves tapasztalat birtokában komplex ajánlattal rendelkezik az atomenergetika terén, az urándúsítástól kezdve az atomerőművek külföldi építéséig. Nagy figyelmet fordít termékei minőségének javítására, az innovatív technológiák alkalmazására és a környezettudatos működésre. A Roszatom aktívan részt vesz az alkalmazott tudományos kutatási és innovációs projektekben.  A világon 120 kutatóreaktor létesítése során alkalmazták eddig orosz technológiát. 

Az Édenek a vadonban című sorozat fő célja, hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét a klímaváltozás problémájára és arra, hogy globális szinten szükséges az átállás a tiszta, szén-dioxid-kibocsátástól mentes energiatermelésre. A projekt keretében a National Geographic egyedülálló dokumentumfilmeket forgat és mutat be a még érintetlen tájakról, ahol a klímaváltozás miatt a növény- és állatvilág a pusztulás szélére juthat. A forgatási helyszíneket úgy választották ki, hogy a rendkívüli természeti szépségek mellett láthatóvá váljon az is, hogy valójában mekkora veszélyt jelent a klímaváltozás az egyedülálló élőhelyekre, az erdők, mezők és vizek ritka lakóira. Az egy éve indult sorozat korábbi részei Oroszország, illetve Törökország ritka szépségű tájainak élővilágát mutatták be.