h i r d e t é s

Vona Gábor bejelentette lemondását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vona Gábor bejelentette lemondását

2018. április 09. - 06:43

A párt elnöksége tisztújító kongresszust ír ki.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Jobbik célja nem teljesült, nem sikerült kormányváltást elérni. A Fidesz megnyerte a választást – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke éjszakába nyúló tájékoztatóján.

Korábbi ígéretének megfelelően Vona bejelentette, hogy lemond pártelnöki tisztségéről. A párt elnöksége hétfőn ül össze, ekkor értékeli az eredményt és a feladatokat. Az alapszabály értelmében Vona lemondása miatt az elnökségnek tisztújító kongresszust kell kiírnia. (Elvileg nincs akadálya, hogy Vona újra elinduljon.)

A Jobbik szerette volna, ha a magas választási részvétel más eredményt hoz, de az emberek így döntöttek. Márpedig a Jobbik demokratikus párt, amely akkor is elfogadja az eredményt, ha számára az kedvezőtlen. „Sok hazugságot, karaktergyilkos támadást kaptunk” – közölte Vona Gábor. A Jobbik szerinte pozitív kampányt folytatott, nem megosztani, hanem összefogni akarta az embereket. Vona most is úgy gondolja, hogy pártjának van a legjobb programja.

Hangsúlyozta, hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, növelni tudta támogatottságát. Vona Gábor utólag is jó döntésnek nevezte, hogy a Jobbik sehol nem léptette vissza a jelöltjeit.

A Fidesz fogja irányítani Magyarországot, azt, hogy kitölti-e a négy évet, majd meglátjuk – fogalmazott talányosan Vona Gábor. A Fidesz és a Jobbik között eddig is parázs volt a viszony, a későbbiekben is így lesz.

Vona Gábor úgy ítélte meg, hogy a Jobbik előnyére változott: a leköszönő pártelnök továbbra is kiáll a néppártosodás mellett. (nepszava.hu)