h i r d e t é s

Visszautasítja a vádakat Erdei Zsolt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Visszautasítja a vádakat Erdei Zsolt

2018. november 02. - 06:44

A több száz millió forintos adósság ellenére Erdei Zsolt elnök elfogadja ugyan, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) hivatalos eljárást indított ellene, de a döntéssel nem ért egyet.

Forrás: MTI

Miközben Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke szombaton a nemzetközi szövetség elnökére voksol Moszkvában, itthon elkezdődhet az ügyészségi vizsgálat arról, hogy történt e bűncselekmény a nyári ifjúsági ökölvívó világbajnokság rendezésekor. A sportnapilap értesülése szerint a Duna Arénában lebonyolított vb 348 millió forintos hiánnyal zárult. A gyanú szerint a szervezők sok millió forint elköltését nem tudják számlákkal igazolni. Az elnökségi ülésen Erdei Zsolt azzal védekezett: „Nem vagyok tolvaj, nem loptam el semmit.” 

A MÖSZ elnökség a könyvvizsgálói gyorsjelentés, valamint az illetékes szakbizottság megállapításai alapján szükségesnek tartotta hivatalos eljárás megindítását annak tisztázására, hogy „az ifjúsági világbajnokság vonatkozásában büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket”. 

Erdei Zsolt nem ért egyet a vizsgálattal: „A szövetség munkája nem egy ember érdeme vagy bukása. Ebben egy testület egyként képviselteti magát – írta a szövetség elnöke. Ismerősök és barátok többen kérdezték tőlem, hogy miért csak ezt az időszakot vizsgáljuk, amikor a sportág megújítását teljesen az alapoknál kell kezdeni? További kérdés volt, hogy kinek az érdeke ez a vizsgálat? Úgy, ahogy eddig, ezután sem fogok vádakkal illetni senkit, mint ahogy tették ezt az elmúlt hetekben különféle érdekű személyek. Akik ismernek, tudják, hogy soha semmilyen nehézségtől, bajtól vagy veszedelemtől nem futamodtam meg, most sem fogok. Nekem, ahogy sokatoknak, az ökölvívás tényleg az életem.”

Időközben Moszkvában elkezdődött a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) közgyűlése, amelyen úgy döntöttek, hogy jövőre Oroszország rendezi a női ökölvívó-világbajnokságot. A vb-t Kelet-Szibériában, Ulan Ude városában bonyolítják le. (magyarhirlap.hu)