h i r d e t é s

Visszalépett Kunhalmi Ágnes, egyik elnökjelöltet sem támogatja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Visszalépett Kunhalmi Ágnes, egyik elnökjelöltet sem támogatja

2018. június 14. - 11:02

Az MSZP minden szervezetét és megyéjét tömörítő Országos Választmány elnökének jelentkezik a vasárnapi tisztújításon.

Forrás: pestisracok.hu

Nem indul az MSZP elnöki posztjáért mégsem Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap - írta a politikus az Indexnek küldött nyilatkozatában.

Vasárnap lesz az MSZP tisztújító kongresszusa, ahol a párt dönt az új elnök személyéről is. Mesterházy Attila, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes voltak a jelöltek a párt élére, ám Kunhalmi Ágnes visszalépett az elnökjelöltségtől.

Kunhalmi az Indexnek küldött nyilatkozatában azt írta, a pártot illető terveit szerinte nyilvánvalóvá tette az elnökjelölti kampányában: következő évek egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésnek, a hazai baloldal egységének újbóli megteremtését látja.

Szerinte amíg a baloldali szavazótábor szétesett, "addig soha nem fogjuk azt az érzetet kelteni - legyenek azok új, vagy hagyományos baloldali, erők - hogy képesek lennénk jobb iskolákat, kórházakat, vagy akár csak némi biztonságot, védelmet biztosítani az embereknek.

„Ehhez pedig egy jelszót tudok elképzelni, mégpedig azt, hogy a baloldalon nincsenek többé ellenségek” – idézi a portál Kunhalmit.

Kunhalmi azt írta: "én nem fogadom el a jelenleg fennálló rendet a hazai politikában. Azért jelentkeztem elnöknek, mert változás kell, de a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván, mint valamilyen meglévő múltbeli idea újrahasznosítása, vagy épp valaminek a puszta tagadása." Kunhalmi szerint a hite, és a koncepciója világ a baloldali emberek előtt, és ennek hatékony képviseletét továbbra is biztosítani szeretné, ezért döntött úgy, hogy

a céljait nem feladva, most a következő két évre az MSZP minden szervezetét és megyéjét tömörítő Országos Választmány elnökének jelentkezik a vasárnapi tisztújításon.

„Azt szeretném, hogy a következő két évet ne csak az MSZP-n belüli szembenállások határozzák meg, hanem erős, cselekvőképes, és mindenekelőtt együttműködő párt legyünk, amely az egész országnak képes lesz útitervet adni” – fogalmazott Kunhalmi.

Kunhalmi Ágnes nem kíván iránymutatást adni senkinek, senkit nem támogat az elnökjelöltek közül. (atv.hu)