Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek rendre kétségei támadnak afelől, hogy a világ legtehetségesebb gázszerelője által néhány év alatt felhalmozott százmilliárdos vagyon haszonélvezője valóban kizárólag Mészáros Lőrinc lesz-e.

Mert akármilyen jó ember is a mi miniszterelnökünk, mégis nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy nem csupán az önzetlen baráti szeretet vezérelte akkor, amikor néhány év alatt állami megrendelésekkel kistafírozott multimilliárdost csinált felcsúti barátjából.

Bár semmi konkrét bizonyítékunk nincs erre, mégis érdemes eljátszadozni a gondolattal, hogy mi van, ha Orbán Viktor – feltéve, de meg nem engedve – arra számít, hogy a bálába hordott milliárdokból egyszer majd, ha miniszterelnökként kitelik az ideje, az ő családjának is csurran-cseppen.

Ez már csak azért sem merő fantazmagória, mert hajdan Mészáros maga is megvallotta, hogy abban, hogy csillagzata ilyen hirtelen ilyen szerencsésre fordult, feltétlenül szerepe van Orbán Viktorral ápolt évtizedes barátságuknak.

Ugyanakkor azt is tudhatja ország-világ, hogy szegény miniszterelnökünk, ha egyszer leveti válláról az ország vezetésének mázsás terhét, akkor bizony ott marad egy szál pendelyben, jószerivel mindenféle megtakarítás nélkül.

Így azután nem lenne ördögtől való gondolat, ha a „jótett helyébe jót várj” ősi magyar mondás szerint abban bízna, hogy a világ leggazdagabb gázszerelője emlékezni fog arra, hogyan is tett szert milliárdjaira, és átsegítené az újrakezdés nehézségein korábbi jótevőjét.

Mégis lehet, hogy keserű csalódás éri majd miniszterelnökünket.

A kaliforniai Berkeley Egyetem szociálpszichológusai ugyanis hosszú évek óta vizsgálják, hogy milyen jellem- és személyiségtorzulásokat okozhat a túlzott gazdagság, kiváltképp, ha a nagy vagyonhoz valós teljesítmény nélkül jut hozzá tulajdonosa. A teljesítmény nélküli vagyonszerzés személyiségre gyakorolt hatásait Paul Piff és kutatótársai manipulált Monopoly játék segítségével modellezték több mint száz alkalommal.

A rejtett kamerákkal megfigyelt szobában két játékost ültettek a Monopoly-táblához, és pénzfeldobással eldöntötték, kettőjük közül ki legyen a tuti nyerő. A kiválasztott játékos induláskor kétszer annyi pénzt kapott, mint a társa, és ahányszor átment a célvonalon, kétszer akkora összeget kapott, mint a másik játékos. Annak érdekében hogy minél gyorsabban érjen körbe a táblán és minél gyakrabban kaphasson dupla ­­akkora összeget, mint partnere, dobókockából is kettőt kapott. Így azután ellenfelének gyakorlatilag semmiféle esélye nem volt a győzelemre, és miközben a privilegizált játékos vagyona rohamtempóban növekedett, ellenfele egyre szegényebb lett.

Az igazságtalan előnyökhöz jutó játékos eleinte még feszengett, és láthatóan rosszul érezte magát ebben a helyzetben, az idő előrehaladtával azonban egyre inkább hozzászokott a tisztességtelen gyarapodáshoz és egyre otthonosabban érezte magát.

Erről tanúskodott viselkedése, testbeszéde és megjegyzései is.

Egyre lazábban ült a széken, elnyújtotta lábait, egyre határozottabb és hangosabb léptekkel tolta tovább bábuját, és egyre hangosabban beszélt. Az asztalra tett sós süteményt egyre közelebb húzta magához, és mind gyakrabban markolt bele a tálba.

Egy idő után pedig elkezdett gúnyosan, lekezelően beszélni játékostársával, és egyre diadalittasabban értékelte a játék állását.

A legtanulságosabbak azonban a játék után elkészült interjúk voltak. Ezekben arról faggatták a győzteseket, hogy mit gondolnak, miért nyerték meg ilyen fölényesen a játszmát.

A száz győztes közül egyetlenegy sem akadt, aki akár csak mellesleg megemlítette volna, hogy a győzelemhez az is hozzásegíthette, hogy a másik fél számára behozhatatlan előnyt kapott a játék során. A győzelmet egytől egyig saját jó döntéseikkel, rátermettségükkel, agyafúrt játékukkal, kiemelkedő képességeikkel magyarázták.

Még a szerencse is csak elvétve fordult elő a győzelmet magyarázó tényezők között.

Hogy a valóság efféle értelmezése nem állhat távol Mészáros Lőrinctől sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ha nyomon követjük azon újságírói kérdésekre adott válaszainak időben előrehaladó ívét, ahogyan mesés meggazdagodásának okait magyarázza. Az első időkben még büszkén vállalta az újságírók előtt, hogy bizony Orbán Viktor személyes jó barátságának is lehet köze viharos gyorsaságú vagyongyarapodásához.

Néhány hónappal később azonban már finomította mondanivalóját, e szerint „Orbán Viktornak annyiban köszönhető, hogy ha Orbán Viktor nem lenne miniszterelnök, akkor ez az ország nem boldogulna”. Nem telt el sok idő, és már így nyilatkozott ugyanerről:

A munka. Mindennek a titka a munka, a szorgalom és a hozzáállás. 

Néhány hónapja pedig, amikor a HVG újságírója megkérdezte,

Hogyan nőhetett cégének árbevétele tíz év alatt a hússzorosára, miközben ugyanezen idő alatt a Mark Zuckerberg vezetésével berobbant Facebook mindössze hatszorosára emelte bevételeit?

a felcsúti polgármester önelégült mosollyal a szája szegletében csak annyit válaszolt, hogy

okosabb vagyok Zuckerbergnél.

És látszott az arckifejezésén, hogy komolyan is gondolja.

Én tehát nem lennék egészen nyugodt Orbán Viktor helyében.

Nem pusztán azért, mert a hála nem politikai kategória, hanem azért sem, mert nem zárhatjuk ki, hogy a fékezhetetlen agyvelejű felcsúti polgármester ma már tényleg elhiszi, hogy ő nemcsak a világ leggazdagabb gázszerelője, hanem a földkerekség legokosabb embere is.

168ora.hu