h i r d e t é s

Varga Mihály kimondta, hogy nagy bajban van Magyarország

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Mihály kimondta, hogy nagy bajban van Magyarország

2022. szeptember 24. - 06:40

A pénzügyminiszter nem is annyira mondta, mint mutatta a Közgazdász Vándorgyűlésen, mekkora válság vár Magyarországra: az idei év utolsó negyedévétől 2023 utolsó negyedévéig recesszió, 20 százalékon tetőző, és 2023 közepéig alig mérséklődő infláció, az idei évre a vártnál sokkal nagyobb költségvetési hiány.

Varga Mihály pénzügyminiszter - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Előadása végére tartogatta a feketelevest Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen – illetve a feketeleves több része nem a miniszter kimondott szavaiban, hanem az előadás közben vetített prezentáció diáin érkezett.

Az egyik, bejelentés értékű újdonság, hogy a tervezettel szemben az idei költségvetési hiány nem 4,9 százalék lesz, hanem jóval magasabb, 6,1 százalék. Varga Mihály szerint ez azt jelenti, hogy a kormány tartja a kitűzött hiánycélt. A magasabb hiány ugyanis csak “elszámolási” jelenség, így “ne zavarja meg az elemzőket”.

Az “elszámolási” differencia az uniós statisztikai hivatallal, az Eurostattal folytatott hosszas egyeztetések eredménye.  Az Eurostat szerint ugyanis bele kell számítani az éves hiányba, hogy Magyarország mintegy 740 milliárd forintért vásárol pluszban földgázt. A magyar kormány álláspontja szerint nem kellene beleszámolni, mivel a gáz vagyonként bekerül az államháztartás mérlegébe.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezt leszámítva a kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, aminek érdekében számos egyenlegjavító intézkedést is hozott.



Forrás: Varga Mihály 60. Közgazdász-vándorgyűlésen bemutatott prezentációja

Szintén bejelentés értékű, amit Varga Mihály az infláció várható alakulásáról mondott, illetve mutatott:



Forrás: Varga Mihály 60. Közgazdász-vándorgyűlésen bemutatott prezentációja

A Pénzügyminisztérium nagyfrekvenciás adatai (például az online kasszákból kinyert információk) alapján a tárca a fenti inflációs pályával számol. A grafikonon látszik, hogy az infláció november-decemberben tetőzhet, 20 százalék fölött. Majd csak lassan indul csökkenésnek, 2023 közepén még mindig 20 százalék közelében lesz. Ez nagyjából egybevág a jegybank inflációs várakozásaival – az MNB részletes előrejelzéseit a jövő héten megjelenő friss Inflációs jelentés fogja tartalmazni.

További – megint csak mutatott, ki nem mondott – súlyos bejelentés, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a magyar gazdaság az idei utolsó negyedévtől 2023 utolsó negyedévéig recesszióban lesz.



Forrás: Varga Mihály 60. Közgazdász-vándorgyűlésen bemutatott prezentációja

A miniszter diáján látható, hogy a GDP az idei negyedik negyedévben már enyhén csökkenni fog, a gazdaság zsugorodása 2023 első negyedévében lesz a legnagyobb mértékű, és a GDP-változás csak az utolsó negyedévben tér vissza a pozitív tartományba, bár a harmadik negyedévben már csak enyhe csökkenésre számítanak. (hvg.hu)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky