h i r d e t é s

Varga Judit: az Ab megerősítette a kormány bevándorláspolitikáját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Judit: az Ab megerősítette a kormány bevándorláspolitikáját

2021. december 11. - 09:40

Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányértelmezése előremutató és megerősítette a kormány bevándorláspolitikáját - mondta az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Forrás: szabolcsihír.hu

Varga Judit közölte: az Ab szerint Magyarországnak joga van megvédeni a határait, a magyaroknak joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni.

Az Ab döntése előremutató, mivel figyelemmel van arra, hogy a menekültügy, a bevándorlás jelenlegi, békeidőben született uniós szabályozása nem tud a valóság új kihívásaira, a gyökeresen megváltozott migrációs helyzetre reagálni - fejtette ki. Az államnak viszont kötelessége megvédeni az országot és az ott élő embereket.

Ha pedig valami nem működik és sürgősen meg kell oldani, akkor szükség van unortodox megoldásokra - fogalmazott. Az Ab éppen azt mondta ki, hogy ameddig az uniós menekültügyi szabályok végrehajtása közös hatáskörben nem működik, addig a kormány a nem kizárólag közös hatáskörökben kezelheti a felmerülő valós problémákat. Így például azt, hogy a visszautasított menedékkérők kétharmada mégis az uniós tagállamokban marad, tehát a valóságban nem működik a visszaküldés rendszere - mondta a miniszter.

Az uniós és tagállami közös hatáskörök, illetve a nemzeti hatáskörök viszonyában felmerülő problémák megoldásához alkotmányos párbeszédre van szükség a tagállami alkotmánybíróságok és az uniós intézmények között. Ezek a konfliktusok "csak hosszú és alapos alkotmányjogi párbeszéddel oldhatók fel" - jegyezte meg Varga Judit.

Az új európai szabályozás kidolgozása folyamatosan napirenden van - tette hozzá. Az Ab pénteken közzétett döntésében kimondta, hogy Magyarország jogosult a hiányzó, nem kizárólagos uniós hatáskör gyakorlására, amíg az EU intézményei meg nem teszik a közös hatáskörgyakorlás hatékony érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket.

Az Ab ugyanakkor leszögezte: nem vizsgálhatta azt, hogy konkrét esetben hiányos-e a közös hatáskörgyakorlás érvényesülése, továbbá hangsúlyozta azt is, hogy az absztrakt alkotmányértelmezés nem irányulhat az uniós bíróság ítéletének felülvizsgálatára, valamint ebben az ügyben az uniós jog elsőbbségét sem vizsgálta.

A kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter fordult az Európai Unió Bírósága egy menekültügyben hozott ítéletével kapcsolatban az Ab-hoz az alaptörvény értelmezését kérve. (MTI)