h i r d e t é s

Uniós atombomba: megszégyenítő az eljárás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Uniós atombomba: megszégyenítő az eljárás

2017. október 14. - 08:02

Jövő ősszel élesíthetik Magyarország ellen az úgynevezett hetes cikkelyt. - írja az ATV

Forrás: ATV.hu

A volt külügyminiszter szerint lassú és hosszadalmas eljárás következhet, aminek a végén teljes egyhangúságra van szükség a tagállamok között, ami kizárt, hogy megvalósul.

A kormány tervei szerint már kedden napirendre veszi és módosítja is a parlament a felsőoktatási törvényt, hogy meghosszabbítsa a határidőket a CEU működése érdekében – tudta meg az atv.hu. Forrásaink szerint a jövő szerdai Juncker-vacsora és EU-csúcs előtt Orbán Viktor le akarta zárni a CEU-konfliktust. 

A volt külügyminiszter szerint ez azért történhetett meg, mert kellemetlen volt a kormánynak a nemzetközi visszhang, sőt, talán a hazai reakció is meglepetést okozott. „Van egyéb konfliktusa az Orbán-kormánynak, és talán nem hozott volna annyit a konyhára” - fogalmazott Balázs Péter a műsorban, és hozzátette:

„túszul ejtették a CEU-t, és nem tudták, hogy mit kezdjenek vele”.

Ahogy arról portálunk szintén beszámolt, jövő ősszel élesíthetik Magyarország ellen az úgynevezett hetes cikkelyt, amely végén akár hazánk szavazati jogát is megvonhatják. Az uniós képviselők májusban utasították a belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságot, hogy készítsen jelentést Magyarországról, a parlament szerint ugyanis hazánkban súlyosan romlott a demokrácia és a jogállamiság helyzete. Krug Emília erről is kérdezte a volt külügyminisztert.

„Általában arra vigyáznak az uniós intézmények, hogy nagyon közvetlenül ne avatkozzanak bele a tagállamok belpolitikai életébe, különösen választási időszakokban. Maga az eljárás is hosszadalmas és lassú, és talán adnak egy halvány esélyt a változásnak is”

- válaszolta arra a felvetésre, hogy szándékosan várhatják-e meg az eljárással a magyarországi választásokat. Hozzátette: a hetes cikkelyt valójában nem lehet alkalmazni, mert a végén teljes egyhangúság kellene a tagállamok részéről, ami Balázs Péter szerint soha nem lesz meg.

„Maga az eljárás megszégyenítő”

- szögezte le.

 

atv.hu