h i r d e t é s

Újra tárgyalt az IMF-fel a magyar kormány

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Újra tárgyalt az IMF-fel a magyar kormány

2017. március 07. - 08:34

A Nemzetközi Valutaalap delegációja Khaled Sakr misszióvezető irányításával 2017. február 23-március 8. között folytatja le éves gazdaságpolitikai konzultációját Budapesten - írja a Világgazdaság.

Forrás: MTI

Az IMF Alapokmányának IV. cikkelye alapján a Valutaalap valamennyi tagországról legalább évenkénti gyakorisággal készít gazdaságpolitikai értékelést - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
 
A találkozósorozat keretén belül a mai napon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is fogadta a küldöttséget, hogy közösen értékeljék az utóbbi egy év magyar gazdaságpolitikai eredményeit, a 2017-2018. évekre várható makrogazdasági fejleményeket, az államháztartás általános helyzetét, valamint a világgazdasági, régiós és hazai gazdaság- és pénzügypolitikai kilátásokat.

A delegáció tagjai látogatásuk során találkoznak többek között az NGM és az MNB illetékeseivel, valamint az állami és a pénzügyi szektor egyéb szereplővel is. Az IMF szakértői a következő két hónapban készítik el a mintegy kéthetes látogatás tapasztalatait is felhasználó részletes jelentésüket, amit az IMF Igazgatótanácsa is megtárgyal majd.

vg.hu

Címkék: