h i r d e t é s

Újbudáról beszél a világ

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újbudáról beszél a világ

2021. október 07. - 18:56

Budapest XI. kerülete lett a világ 8. legmenőbb városrésze egy nemzetközi listán.

Forrás: MTI/Friedmann Endre

A határkorlátozások lazultak, világszerte újra megnyitottak az éttermek és a bárok. Ugyan a világjárvány még mindig tombol, több tucat város mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtott a gasztronómia területén, többek között Budapest is, ahol a Time Out listája szerint, a XI. kerület kimagasló éttermeket és bárokat sorakoztat fel.

A világ legmenőbb környékeit össszegyűjtő lap elsősorban az étel- és ital, valamint az éjszakai élet és a kulturális szórakozási lehetőségeket vizsgálta meg. Az összesen 27 ezer résztvevővel készült felmérés eredményeit végül egy szakértői testület elé terjesztették és meghozták a végső választást.

A lista élére azt a koppenhágai Norrebro nevű környéket választották, ahol mint írják, a pandémia ellenére továbbra is virágoznak és gyorsan gyarapodnak a borbárok és az új pékségek száma. A második helyen a chicagói Andersonville áll, amely hatalmas zöld területéről és LMBTQ+ szcénájáról is ismert. A dobogó harmadik helyére a szöuli Jongno 3-ga került, amelynek egyedi hangulatát a palotanegyed és a természet, valamint az eldugott sörözők és táncos helyek egyvelegei adják.

A lista számunkra legfontosabb helyezettje mégiscsak Budapest, amely idén a nyüzsgő XI. kerületi kulturális- és éjszakai életével vívta ki az elismerést. A Time Out szerint ugyanis Újbuda eddig leginkább a Gellért fürdő miatt volt turistacsalogató, de széles kínálatával már a belső kerületekkel vetekszik. 

Mint írják: "a fákkal szegélyezett Bartók Béla út bohém kávézókban, csodás bárokkal és művészeti galériákkal büszkélkedik."

A lap emellett kiemelte, szuper elegáns átalakított terek és a Kopaszi-gát homokos strandjai mellett még a korábban legkedveltebb alternatív bár, a Dürer Kert is ebbe a kerületbe költözött át.

A Time Out szerint egy tökéletes budapesti nap egy reggelivel indul a Kelet Kávézó és Galériában, majd egy sétával folytatódik a Gellért-hegyen. A sétát a Bartók Béla úton lehet folytatni, majd érdemes ebédelni a Kopaszi-gát valamelyik hangulatos éttermében. A napot végül a Dürer Kertben érdemes zárni, ahol naponta lehet egy jót inni vagy meghallgatni egy élő koncertet.

A felmérés még 2019-ben a 41. helyen említette Újbudát, de már akkor is azt írták, sokkal érdemesebb ellátogatni a Szatyor Bárba és a Hadikba, vagy egy sétát tenni a Móricz Zsigmond körtéren, mint a belvárosi kerületeken belül maradni. (napi.hu)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky