h i r d e t é s

Újabb termálfürdő dobta be a törölközőt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb termálfürdő dobta be a törölközőt

2023. május 20. - 06:30

A letenyei strand és fürdő úgy tűnik az idei szezonban sem nyit ki, a termál anyagi gondokkal küzd, ugyanakkor a településen hamarosan egy tanuszoda nyílik.

Letenyei strand és termálfürdő - Forrás: termalfurdo.hu

Nem nyit ki idén sem az egyik zalai termálfürdő - írja a termalonline.hu. A letenyei fürdőt húsz évvel ezelőtt adták át az idei lesz a negyedik szezon, amikor zárva marad. Anyagi okok és az épülő tanuszoda miatt nem lehet megnyitni a fürdőt.

A létesítmény szezonálisan, azaz a nyári strandidényben üzemelt, kifejezetten kedvező jegyárai voltak.

Négy medencéje van:

  • a nagymedence,
  • az ülőmedence,
  • a tanmedence
  • és a gyermekmedence.

A fürdővel először 2018-ban akadt probléma. A téli időjárás ugyanis akkora károkat okozott a medencékben, amit a nyári szezonra már nem tudtak megjavítani, így nyárra zárva maradt az önkormányzati tulajdonú termálfürdő. 2019-ben rendben kinyitottak, majd jött a pandémia. 2020-ban és 2021-ben a járvány jelentette bizonytalanság miatt tartott zárva a fürdő.

Tavaly elsősorban anyagi okokból döntöttek a fürdő zárvatartása mellett. A település nem tudta vállalni a termálfürdő működtetésével járó ráfizetést.

dén végül eldőlt, hogy se eladás, se bérbeadás, se nyitás nem lesz. Az április végi képviselő-testületi ülésen elhangzott, hogy a város hamarosan elkészülő tanuszodája miatt sem lehetséges a nyitás, mert a medencék töltéséhez szükséges vizet nem lehet a közműhálózatról biztosítani.Ezért ideiglenes jelleggel az amúgy is zárva tartó termálfürdő hideg vizes kútjából biztosítják az uszoda vízellátását. (napi.hu)