h i r d e t é s

Újabb kollégiumot zárnak be a spórolás jegyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb kollégiumot zárnak be a spórolás jegyében

2022. október 31. - 07:55

Az RTL úgy tudja, hogy az intézkedés az egyik nyíregyházi kollégium nagyjából 200 lakóját érinti. A fenntartó válaszából nem derült ki, mi lesz az épülettel, és mikor nyitják meg újra.

A kép illusztráció! - Forrás: nyf.hu

Újabb kollégiumot zárnak be a spórolás jegyében, ezúttal Nyíregyházán – adta hírül az RTL Híradó.

A beszámoló szerint a kollégistáknak jövő vasárnaptól már a számukra kijelölt új diákszállókra kell átköltözniük. A bezárásról először két hete a nevelőtanárok beszéltek a kollégistáknak, múlt héten pedig hivatalos levélben is értesítették őket.

Sokaknak nem tetszett, hogy nem sokkal az iskolakezdés után megint pakolhatnak.

A kollégistáknak azt mondta a vezetés, hogy spórolniuk kell, ráadásul egyre kevesebb az elsőéves, ezért döntöttek a kollégium bezárása mellett. A csatornának név nélkül nyilatkozó két kollégista sajnálkozását fejezte ki a költözés miatt, már évek óta a kollégiumban laktak, megszokták a helyüket, a társaságot. Sajnálják azt is, hogy központilag határozzák meg, ki, hova mehet ezután. 

A fenntartó nem mondta meg, összesen hány diák és kollégiumi dolgozó érintett a bezárásban, szűkszavú válaszukban arra sem tértek ki, lesznek-e emiatt elbocsátások, és hogy mi a tervük az épülettel.

Annyit írtak, „a leghatékonyabb energiamegtakarítási lehetőségeket keresik”. A költségcsökkentő lépéseknél „az intézmények helyzetét, a tanulók és az oktatók érdekeit” veszik figyelembe.

Az RTL Híradó úgy tudja, nagyjából 200 kollégistának a következő vasárnaptól már az új helyén kell berendezkednie.

Máshol is módosítottak a kollégiumok működésén. A budapesti, Mogyoródi úti kollégium hétvégente zárva tart, a hétvégi ügyeletet más intézményekbe szervezi át a szintén fővárosi Gyengénlátók Általános Iskolájának kollégiuma is.

A kormány szeptember közepén szólította fel spórolásra az oktatási intézményeket, a tantermek minimum hőmérsékletét is megszabták. Emellett minden iskola máshogy készül a télre. Van, ahol le kell kapcsolni a villanyt a szünetekben, rövid szellőztetések lehetnek, de néhol a konyhákon is kevesebb hűtő mehet. (Népszava)