h i r d e t é s

Újabb fideszest tiltottak ki Ukrajnából

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb fideszest tiltottak ki Ukrajnából

2021. szeptember 28. - 13:12

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint az országgyűlési képviselő beavatkozott az ukrán belügyekbe. Legközelebb 2023-ban mehet Ukrajnába.

Dr. Tilki Attila - Forrás: Dr. Tilki Attila

Tavaly december óta nem léphet be Ukrajnába Tilki Attila, a Fidesz vásárosnaményi központú négyes számú választókörzetének egyéni képviselője – írja a Szabad Európa Rádió.

A politikus a lap szerint nem verte nagy dobra a kitiltást, a helyieknek tűnt fel, hogy már nem jár át Kárpátaljára. A portálnak az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megerősítette a kitiltást. Azt írták, Tilki az ukrán belügyekbe való beavatkozás és az ukrán állambiztonság aláásására irányuló tevékenysége miatt 2020.12.10-től kezdődően három évig nem léphet be Ukrajna területére. Azt nem részletezték, hogy pontosan mit követett el a titkosszolgálat szerint a szabolcsi képviselő.

A múlt hét szerdán derült ki, hogy a KDNP-s Nacsa Lőrincet is kitiltották Ukrajnából. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kárpátaljai településekre vitt volna adományokat, de a határon arról tájékoztatták, hogy egy korábbi döntés értelmében három évre kitiltották az országból. Azóta kiderült, hogy azért nem léphet be a szomszédos országba, mert az illetékes ukrán hatóság szerint 2020 októberében jogtalanul beavatkozott a helyhatósági választásokba, külföldi politikusként az egyik magyar szervezet melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai magyar szavazókat.

Korábban hasonló indokkal tiltották ki Ukrajnából Grezsa Istvánt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost. (hvg.hu)