Új módszerrel legyőzhető a rák
Chicago — Testünk első, és gyakran utolsó védelmi vonala az immunrendszer, amely megvéd minket a legtöbb, kórokozók kiváltotta betegséggel szemben.
Ugyanakkor a daganatos betegségekkel vívott csatánkban csak nagy ritkán használtuk ki az erejét, sőt sok hagyományos orvosi kezeléssel éppen hogy legyengítettük természetes védekezésünket. - írja a blikk.hu
Ezen változtat most egy forradalmian új módszer, amelyet a Chicagóban tartott onkológiai konferencián mutattak be először, és amely a kutatók szerint öt éven belül kiválthatja az egészséges sejteket is romboló, az egész szervezetet próbára tevő kemoterápiát.
Az immunrendszer alapvetően bonyolult működésű, ám egy egyszerű alapelvre visszavezethető. A szervezetbe kerülő idegen anyagot – vírust, baktériumot, gombát – felismerve, megtámadja azokat, falósejtjeivel elpusztítja, megakadályozza elszaporodását.
A rákkal szemben azonban javarészt tehetetlen, mert a legtöbb tumorsejt olyan védekező anyagot bocsát ki, amely miatt az immunrendszer nem ismeri fel a veszélyes betolakodót.
A lassan két éve, immár emberi pácienseken tesztelt módszerrel azonban a védekező rendszer megtanítható a szaporodni igyekvő tumoros sejtek felismerésére, így már hatékonyan tudják felvenni velük a harcot. Gyakorlatilag a testünk zabálja fel a tumort, ahelyett, hogy a tumor tenné ezt a szervezetünkkel.
Ráadásul a módszer a leggyilkosabb rákfajtákkal szemben – mint például a melanóma vagy a tüdőrák – is eséllyel bevethető.
A CT-felvételen egy 58 éves rákbeteg tüdejében talált 6 centis tumor látható. A páciens pár hetente kapott immunoterápiás infúziót, ami segített az immunrendszerének felismerni és elpusztítani a daganatos sejteket. A tumor már pár hét után összement, majd négy hónap elteltével teljesen eltűnt
– Talán átfogó gyógyításról még korai beszélni, de már az első kísérletekben részt vett emberek hatvan százalékánál eltűntek a daganatok – mondta a módszerről dr. James Larkin, a Royal Marsden kórház kutatója, aki azt is hozzátette: a jelenleg tesztelt módszer nem hatásos mindenkinél, de a jelek nagyon is biztatóak, és úgy véli, az immunoterápiás kezelés öt éven belül teljes egészében helyettesítheti a drága, ráadásul testet-lelket megviselőkemoterápiát.
K. Á.
blikk.hu (Címlap Fot: A Royal Mardsen kórház kutatója, dr. James Larkin tette a bejelentést)
A daganatos betegségekkel vívott csatánkban csak nagy ritkán használtuk ki az erejét, sőt sok hagyományos orvosi kezeléssel éppen hogy legyengítettük természetes védekezésünket. #rák #gyógyítás #egészség
Posted by SEJT on 2015. június 1.