h i r d e t é s

Tudta? A bélflórától is függ, rákosak leszünk-e

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tudta? A bélflórától is függ, rákosak leszünk-e

2016. október 17. - 13:12
0 komment

​A bélbaktériumok befolyásolják a vastagbélrák kockázatát

Korábban kimutatták, hogy a gyulladás befolyásolja a daganatos folyamatok kialakulását, azonban most a Michigani Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a bélbaktériumok is szerephez jutnak.

Az mBio aktuális számában közölt tanulmány bemutatja, hogy vastagbélrákos egerek bélflóráját csíramentes állatokba juttatva azokat hajlamosítani lehetett a daganat képződésére. Az emberi bél baktériumok milliárdjainak lakhelye, ez a flóra alapvető a bélrendszer egészségi állapota szempontjából. A vastagbélrák hagyományos kockázati tényezői (a sok vörös hús fogyasztás, az alkohol, a krónikus bélgyulladás) mellé úgy tűnik, most felzárkózhat a flóra egyensúlyi állapotának felborulása is.

Ugyan eddig nem volt világos, hogy a jelzett összetétel-változás (diszbiózis) ok vagy következmény, azonban PatrickSchloss és munkatársai úgy vélik, hogy inkább a rákos folyamat egyik hajtóereje. Az állatkísérletes eredmények egyértelműen ezt az elméletet támasztják alá, még egy picit meg is lepte a kutatókat, mennyire világosan. A daganatos folyamat kialakulását a flóra változásai és a párhuzamosan zajló gyulladásos folyamatok együttesen támogatták.

A kísérletek során a daganatos állatokból származó flóra átvitele növelte a daganatképződési hajlamot, ugyanakkor egészséges állatokat forrásként használva ilyen jellegű különbség nem adódott. A daganatképződési potenciált ugyanakkor antibiotikumos kezeléssel befolyásolni is lehetett. A vizsgálat utolsó fázisában a tudósok azonosították azokat a fajokat, melyekhez a kockázatfokozódás köthető: megállapították, hogy a bűnösök között a Bacteroides, Odoribacter és Akkermansia fajok, valamint a Prevotellaceae és Porphyromonadaceae családok egy-egy altípusa szerepel.
Probiotikumoknak azokat a baktériumokat és bizonyos gombákat nevezzük, amelyek a szájon keresztül bejutva, a beleket elérve, ott megtapadva jótékony hatást fejtenek ki a szervezetünkre. Ezek kivétel nélkül tejsavbaktériumok, bifidobaktériumok és Saccharomycesboulardii. A tejsavbaktériumok legismertebb törzsei a Lactobacillus, kisebb részben pedig a Streptococcus-nemzetséghez tartoznak. Fő jellemzőjük, hogy nagy számban élik túl a gyomorban levő sav, illetve az emésztőenzimek és epesavak pusztító hatását, azaz a vastagbélbe élő állapotban jutnak el. Itt aztán képesek megtapadni és elszaporodni, kolonizálódni.
Tehát főleg antibiotikum, szedésekor és hasmenés, gyomorrontás vagy 1-1 átmulatott éjszaka után nem árt bélflóránkra is gondolni. Megfelelő egészséges táplálkozással, bőséges tejtermék fogyasztással megelőzhető a baj, de súlyosabb esetekben vagy tejérzékenység esetén javasolt probiotikum alkalmazása.

Forrás: Házipatika