Trükközik a kormány: már a novemberi pénzét költi a Klik
Bár 38 milliárd forintot ígért a kormány az állami iskolafenntartónak, a Kliknek, valójában egy fillér pluszpénzt sem kapott a napi.hu szerint.
A napi.hu ugyanis megkérdezte a kormányt, hogy milyen és mennyi pénzt kapott a Klik, ugyanis egyetlen kormányhatározat sem született erről a kérdésről, de a konkrét kérdésre nem válaszoltak, csak a rendelkezésre álló mozgástérről írtak.
Végül a gazdasági portál megtudta, hogy a Klik az idei, későbbi hónapokra vonatkozó kiadási keretének terhére rendezte tartozásait és tömte be a lyukakat, vagyis nem kaptak egy petákot sem pluszban, a novemberi, decemberi pénzeit költi el most tavasszal.
Ez pedig azt jelenti, hogy ha a kormány és a parlament nem intézkedik, akkor év végére csődbe megy a közoktatás. (blikk.hu / napi.hu)