h i r d e t é s

Tömve a Balaton, mégis forgalomcsökkenésre panaszkodnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tömve a Balaton, mégis forgalomcsökkenésre panaszkodnak

2016. augusztus 06. - 08:27
0 komment

A balatoni szállásadók összességében elégedettek az idei vendégforgalom eddigi alakulásával, a dél-balatoni kis- és középvállalkozók viszont a korábbi évekhez képest bevételcsökkenésről számoltak be, amit annak tulajdonítanak, hogy a hétvégére érkező vendégkör jobban igazodik az időjárás változékonyságához – derült ki az MTI által megkérdezett szervezetek, vállalkozások beszámolóiból.

Fotó: H. Szabó Sándor

"Teltház közeli állapotok jellemzik a hétvégéket, eddig jobban alakult a nyár a tavalyinál, az előfoglalásokból pedig az látszik, hogy idén nem ér véget a csúcsszezon az augusztus 20-i ünnepekkel, hanem kitart a hónap utolsó hétvégéjéig" – számolt be Hegyi Károly, a helyi szállásadó, szolgáltató, kereskedő vállalkozókat tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke.

Hozzátette, a siófoki vendégforgalomra érezhetően jó hatással van a város új turisztikai programjának megvalósítása, a folyamatos programkínálat sokszínű és bőséges. Az Európa több országában tapasztalható terrorfenyegetettség is közrejátszhat abban, hogy többen választják a biztonságos Balatont a nyaralásuk helyszínéül.

Egy neve elhallgatását kérő, szállásközvetítéssel is foglalkozó dél-balatoni turistairoda vezetője arról számolt be, hogy

több a magyar vendég mint korábban. Eközben a német és az osztrák vendégek száma jelentősen csökkent, és a visszatérők is rövidebb időre érkeznek a Balatonhoz.

Az iroda tapasztalatai szerint növekvő reklámértékkel bír a balatoni térség biztonságossága, a dél-balatoni kutyás strandok nyitása pedig egyértelműen növelte az erre vállalkozó települések vonzerejét. Ma már jóval nagyobb a kereslet a kutyával érkező vendégeket is fogadó szálláshelyek iránt, mint a kínálat – jelezte.

Probléma az időjáráselőrejelzés

Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) társelnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a dél-balatoni kis- és középvállalkozók 10-15 százalékos forgalomcsökkenésről panaszkodnak, még a két évvel ezelőtti esős, gyengének mondható szezonhoz képest is.

Problémának nevezte, hogy a csúcsszezonban a péntek-szombat-vasárnapra érkező vendégkört jelentősen befolyásolja az időjárási előrejelzés. A hétvégéken kétszer-háromszor akkora a forgalmuk, mint a hét első napjaiban, ezért nagy kiesést eredményez, ha esőt, vihart ígérnek ezekre a napokra az előrejelzések.

Nincs elég munkaerő

Súlyos probléma emellett a szakképzett munkaerő hiánya, amit fokoz, hogy a gyakorlattal, képesítéssel nem rendelkező munkaerő a hétvégi hajtás miatt gyakorlatilag már július végére elfárad.

A szervezet társelnöke még korainak tartotta értékelni az idei balatoni szezont, hiszen sok múlik a hátralevő augusztusi hétvégéken.

A balatoni nagyvárosok javuló adatokról számoltak be az eddigi szezonban. A hirbalaton.hu portál közlése szerint az első fél évi adatok szerint Siófokon 11,8 százalékkal, Keszthelyen közel 4 százalékkal emelkedett a regisztrált vendégéjszakák száma, Balatonfüreden pedig a tavalyi évhez hasonlóan alakult a vendégforgalom.

Az üdülőrégió turisztikai attrakcióinak látogatottsága is kedvezően alakult az első fél évben. Például a keszthelyi Festetics-kastély látogatóinak száma 4 százalékkal, míg a Szigligeti Váré több mint 20 százalékkal nőtt 2015 első fél évének adataihoz viszonyítva. (MTI) / propeller.hu

Címkék: