h i r d e t é s

Több körzetben győztest hirdetett az NVI

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Több körzetben győztest hirdetett az NVI

2018. április 14. - 17:21

A Fidesz részéről V. Németh Zsolt, Kocsis Máté, Lázár János, Czunyiné Dr. Bertalan Judit, Aradszki András és Farkas Sándor, míg az ellenzéknél Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes jogerősen is mandátumot szerzett.

A kép illusztráció! - Forrás: top7hungary

Kunhalmi Ágnes a XV. kerületben győzött

Kunhalmi Ágnes, a MSZP-PÁRBESZÉD képviselőjelöltje nyert Budapest 15. választókerületében (XVIII. kerület) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Kunhalmi Ágnes (MSZP-PÁRBESZÉD) – 46,30 százalék, 27 813 szavazat

2. Kucsák László (FIDESZ-KDNP) – 39,70 százalék, 23 848 szavazat

3. Makai Tibor (JOBBIK) – 11,61 százalék, 6977 szavazat

4. Mervel Zsolt (CSP) – 0,87 százalék, 524 szavazat

5. Majoros Málna (KÖZÖS NEVEZŐ) – 0,61 százalék, 368 szavazat

6. Megyes Zoltán István (MUNKÁSPÁRT) – 0,38 százalék, 226 szavazat

7. Kozma Tímea (SZEM PÁRT) – 0,22 százalék, 135 szavazat

8. Pilán László (MIÉP) – 0,22 százalék, 131 szavazat

9. Szabó Balázs (IRÁNYTŰ) – 0,08 százalék, 50 szavazat

10. Nagy Gábor László (HAJRÁ MAGYARORSZÁG!) – Visszalépett/visszavonva

Nagy Károly (MOMENTUM) – Visszalépett/visszavonva

Kassai Dániel (LMP) – Visszalépett/visszavonva

Földényi György (LENDÜLETTEL) – Visszalépett/visszavonva

Molnár Gyula Újbudán jutott mandátumhoz

Molnár Gyula, a MSZP-PÁRBESZÉD képviselőjelöltje nyert Budapest 18. választókerületében (XXII. kerület) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Molnár Gyula (MSZP-PÁRBESZÉD) – 41,45 százalék, 24 983 szavazat

2. Németh Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 40,06 százalék, 24 144 szavazat

3. Staudt Gábor (JOBBIK) – 9,17 százalék, 5525 szavazat

4. Pitz Dániel (LMP) – 4,24 százalék, 2556 szavazat

5. Orosz Anna (MOMENTUM) – 2,83 százalék, 1703 szavazat

6. Hotz Antal (MKKP) – 2,02 százalék, 1220 szavazat

7. Szeibert Márton (AQP) – 0,24 százalék, 145 szavazat

8. Hajdu Nóra (EGYÜTT) – Visszalépett/visszavonva

Fidesz

Kocsis Máté Józsefvárosból futott be a Parlamentbe

Kocsis Máté, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Budapest 6. választókerületében (VIII. kerület) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Kocsis Máté (FIDESZ-KDNP) – 40,51 százalék, 18 818 szavazat

2. Ara-Kovács Attila (DK) – 32,17 százalék, 14 947 szavazat

3. Dúró Dóra (JOBBIK) – 12,92 százalék, 6001 szavazat

4. Jakabfy Tamás (LMP) – 5,56 százalék, 2582 szavazat

5. Baranyi Krisztina (EGYÜTT) – 3,13 százalék, 1454 szavazat

6. Cseh Katalin (MOMENTUM) – 2,56 százalék, 1190 szavazat

7. Racskó Gábor (MKKP) – 2,29 százalék, 1065 szavazat

8. Konczos László József (MUNKÁSPÁRT) – 0,48 százalék, 222 szavazat

9. Jakab Tamás (MIÉP) – 0,23 százalék, 105 szavazat

10. Schauber Krisztina (KÖSSZ) – 0,08 százalék, 39 szavazat

11. Suda Dezső (IRÁNYTŰ) – 0,07 százalék, 33 szavazat

12. Mischinger Péterné (KÖZÖS NEVEZŐ) – Visszalépett/visszavonva

V. Németh Zsolt Vasban vitt el egy mandátumot

V.Németh Zsolt, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Vas megye 3. választókerületében (Körmend) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. V.Németh Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 63,52 százalék, 30 970 szavazat

2. Bana Tibor (JOBBIK) – 26,81 százalék, 13 072 szavazat

3. Balogh Tibor (DK) – 4,29 százalék, 2093 szavazat

4. Bogáti András (LMP) – 3,13 százalék, 1526 szavazat

5. Gerencsér Mária (MOMENTUM) – 1,04 százalék, 506 szavazat

6. Sinkáné Vati Júlia (CSP) – 0,38 százalék, 187 szavazat

7. Asztalos Zsolt Károly (HAJRÁ MAGYARORSZÁG!) – 0,11 százalék, 54 szavazat

8. Beke Balázs (SZEM PÁRT) – 0,10 százalék, 48 szavazat

9. Holtai Imre (KÖSSZ) – 0,09 százalék, 45 szavazat

10. Sütő János Zoltán (EP) – 0,08 százalék, 41 szavazat

11. Bazsó Ferencné (KÖZÖS NEVEZŐ) – 0,08 százalék, 39 szavazat

12. Mészáros Anetta Anikó (REND PÁRT) – 0,07 százalék, 34 szavazat

13. Baloghné Farkas Szidónia Magdolna (MCP) – 0,07 százalék, 32 szavazat

14. Sinka Vivien Karolin (MEDETE PÁRT) – 0,06 százalék, 30 szavazat

Hersics Gyula (MAGYARORSZÁGÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT) – 0,06 százalék, 30 szavazat

16. Egri Zsoltné (ÉRTÜNK ÉRTETEK) – 0,04 százalék, 19 szavazat

Darcsi Natália (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) – 0,04 százalék, 19 szavazat

18. Dévényi Attila (TAMP) – 0,03 százalék, 15 szavazat

19. Somogyi Dávid (EMMO) – Visszalépett/visszavonva

Kiss Roland József (HAM) – Visszalépett/visszavonva

Aradszki András Pest megyében szerzett mandátumot

Aradszki András, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Pest megye 1. választókerületében (Érd) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Aradszki András (FIDESZ-KDNP) – 43,74 százalék, 26 987 szavazat

2. Csőzik László (MSZP-PÁRBESZÉD) – 35,47 százalék, 21 888 szavazat

3. Vágó Sebestyén (JOBBIK) – 12,99 százalék, 8014 szavazat

4. Turcsán Szabolcs (LMP) – 3,67 százalék, 2264 szavazat

5. Szécsi Barbara (MKKP) – 1,86 százalék, 1146 szavazat

6. Gál Alex (MOMENTUM) – 1,68 százalék, 1035 szavazat

7. Szunai Gábor Miklós (MIÉP) – 0,24 százalék, 146 szavazat

8. Weith Katalin (KÖSSZ) – 0,20 százalék, 123 szavazat

9. Kozák István Krisztián (TENNI AKARÁS MOZGALOM) – 0,11 százalék, 70 szavazat

10. Marton Janka (AQP) – 0,05 százalék, 29 szavazat

Czunyiné is mandátumhoz jutott

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Komárom-Esztergom megye 3. választókerületében (Komárom) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Czunyiné Dr. Bertalan Judit (FIDESZ-KDNP) – 50,99 százalék, 29 241 szavazat

2. Tóth Endre (JOBBIK) – 26,61 százalék, 15 258 szavazat

3. Sólyom Jöran (MSZP-PÁRBESZÉD) – 12,43 százalék, 7127 szavazat

4. Talabér Gábor (LMP) – 4,93 százalék, 2827 szavazat

5. Lakatos Béla (MOMENTUM) – 2,38 százalék, 1363 szavazat

6. Velki Dávid (MKKP) – 1,70 százalék, 974 szavazat

7. Torma Lajos (LENDÜLETTEL) – 0,38 százalék, 217 szavazat

8. Kis Roland Péter (SZEM PÁRT) – 0,26 százalék, 149 szavazat

9. Géringer Gyula (NEEM) – 0,23 százalék, 130 szavazat

10. Schiller Roland (IRÁNYTŰ) – 0,11 százalék, 62 szavazat

Lázár János is beülhet a Parlamentbe

Lázár János, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Csongrád megye 4. választókerületében (Hódmezővásárhely) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Lázár János (FIDESZ-KDNP) – 51,78 százalék, 29 534 szavazat

2. Kiss Attila (JOBBIK) – 36,71 százalék, 20 940 szavazat

3. Rója István (MSZP-PÁRBESZÉD) – 7,42 százalék, 4234 szavazat

4. Pongrácz Gergely (LMP) – 1,76 százalék, 1003 szavazat

5. Farkas Tamás (MKKP) – 1,31 százalék, 749 szavazat

6. Szimandl János (CSP) – 0,35 százalék, 198 szavazat

7. Nagy Gyula Imréné (MUNKÁSPÁRT) – 0,30 százalék, 169 szavazat

8. Kaszab Zsolt István (SEM) – 0,19 százalék, 110 szavazat

9. Szimandlné Nagy Ibolya (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) – 0,09 százalék, 52 szavazat

10. Szimandl Tamás (MEDETE PÁRT) – 0,09 százalék, 50 szavazat

11. Jakab Tamás (MOMENTUM) – Visszalépett/visszavonva

Farkas Sándor is mandátumot szerzett Csongrádban

Farkas Sándor, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Csongrád megye 3. választókerületében (Szentes) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Farkas Sándor (FIDESZ-KDNP) – 49,62 százalék, 27 322 szavazat

2. Szabó Zoltán Ferenc (JOBBIK) – 37,79 százalék, 20 808 szavazat

3. Eörsi Mátyás (DK) – 4,85 százalék, 2671 szavazat

4. D'Elia Viktor (LMP) – 2,81 százalék, 1548 szavazat

5. Hegedűs Barnabás (MOMENTUM) – 1,57 százalék, 865 szavazat

6. Ornyik Imre (Független) – 1,09 százalék, 601 szavazat

7. Dombi Gábor (EGYÜTT) – 0,85 százalék, 468 szavazat

8. Bene Gábor (NEEM) – 0,29 százalék, 158 szavazat

9. Mihály József Tibor (MIÉP) – 0,24 százalék, 134 szavazat

10. Bartók Gyula Szilveszter (KÖZÖS NEVEZŐ) – 0,21 százalék, 113 szavazat

11. Demeter István (TENNI AKARÁS MOZGALOM) – 0,18 százalék, 100 szavazat

12. Gila Ádám (REND PÁRT) – 0,18 százalék, 97 szavazat

13. Kasler Sándor (A HAZA PÁRTJA) – 0,17 százalék, 96 szavazat

14. Mihály Alexandra (MCP) – 0,09 százalék, 49 szavazat

15. Rostás Dávid Tivadar (OCP) – 0,07 százalék, 38 szavazat

16. Tusz Andrea (HAJRÁ MAGYARORSZÁG!) – Visszalépett/visszavonva

(MTI) / propeller.hu