h i r d e t é s

Titkos hadjáratot indított Moszkva a dollár ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Titkos hadjáratot indított Moszkva a dollár ellen

2016. február 26. - 15:01
0 komment

Gazdaságilag teljesen indokolatlan aranyfelvásárlásba kezdett Moszkva, amelynek egyedüli értelme a dollár felsőbbrendűsége elleni támadás.

Fotó: Europress / Napi.hu

A színfalak mögött csendes rohamra indult Moszkva a dollár ellen - írta a német Die Welt. Jelentős mennyiségű aranyat vásárol fel, aminek nincs semmilyen gazdasági indoka, csupán az, hogy nagyobb biztonságot nyújt Oroszországnak válság esetén - írja a napi.hu. Ennek jegyében a lap értesülései szerint egyedül januárban a moszkvai jegybank 20 tonnával növelte aranytartalékát.

A Statista című statisztikai hírportál szerint jelenleg ennek nagysága 1392,9 tonna. A lap rámutat, hogy miközben a politikusok egy a Kelet és a Nyugat közti új hidegháborútól tartanak és ez a félelem már kezdi áthatni a pénzvilágot is, amely hagyományosan az aranyban keres menedéket. Ugyanakkor támadás lehet ez az amerikai és európai tartalékalapok ellen is - írta a Szputnyik orosz hírügynökség.

Az orosz aranytartalékok 2005 óta csaknem megnégyszereződtek, az elmúlt 12 hónapban több mint 200 tonnával gyarapodtak. Az oroszok nyilvánvaló célja megakadályozni, hogy a dollárt az Egyesült Államok politikája pénzügyi fegyverként használhassa ellene.

Mint a lap megjegyzi, a világon egyetlen ország vásárol az oroszoknál több aranyat - Kína, amely a Statista adatai szerint már 1762,3 tonnát halmozott fel. Ezzel a világon az ötödik, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország és Franciaország után. Oroszország a hatodik helyen áll. Az amerikai aranytartalék 8133 tonna, a brit csupán 310 tonna.

 

napi.hu