h i r d e t é s

Titkolják kilétüket a Lázár-kastély furcsa részvényesei

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Titkolják kilétüket a Lázár-kastély furcsa részvényesei

2018. szeptember 24. - 14:13

A két tulajdonos annyira kerüli a nyilvánosságot, hogy nevük még a céges részvénykönyvben sem szerepel – pedig ezzel saját jogaikról is lemondanak. - írja a nepszava.hu.

Forrás: magyarnarancs.hu

Lázár a részvények 8 százalékát, az ismert tagok pedig az összes részvény 52 százalékát birtokolják – csakhogy a maradék 48 százalék tulajdonosai homályban maradtak: mivel egyik birtokos tulajdonrésze sem haladja meg az 50 százalékot, ez esetben a cégnyilvánosságról szóló törvény lehetőséget ad a rejtőzködésre.

A portál ezért hivatalos úton kereste meg a társaságot, ugyanis a jogszabályok szerint a cég részvénykönyve megtekinthető. 

A lap betekintést kapott a könyvbe, de így sem jutott sokra: a dokumentumba ugyanis nem jegyeztette be magát a 48 százalék felett rendelkező két nagy részvényes.

Ezt ugyan megtehetik, de a portálnak nyilatkozó jogi szakértő – a Transparency International Magyarország jogi igazgatója – szerint a lépés nagy bátorságra vall: a polgári törvénykönyv szabályai értelmében a részvényes, vagyis a tulajdonos nem gyakorolhatja a jogait és nem vehet fel osztalékot sem, ha nem jegyzik be a részvénykönyvbe.

nepszava.hu