May szempontjából logikusnak tűnt, hogy kiírják a választást: a felmérésekben nagy előnnyel vezetett, és a brexittárgyalásokhoz, valamint a keménynek ígérkező kormányzati lépésekhez, például a terrorellenes intézkedésekhez erősebb legitimációra volt szüksége.

Ráadásul nem választásokon, hanem a toryk döntése nyomán vette át David Cameron exminiszterelnök helyét. A hathetes kampányban azonban rengeteg hibát követett el a Konzervatív Párt, amelyeket a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt képes volt kihasználni. Legalábbis ez a közkeletű magyarázat.

Hülye toryk, tory hülyék 

– szólhatna ma a Gyalog galopp híres mondata. May elődjéhez, Cameronhoz hasonlóan kockáztatott és belebukott.

Mert kétség sem férhet hozzá: Maynek befellegzett. Amikor írom ezeket a sorokat, arról cikkeznek a brit sajtóban, hogy a skót toryk feltételeket szabtak neki, és hogy az északír Demokratikus Unionista Párt sem „ingyen” szeretne segíteni szorongatott helyzetében. Mindenesetre egyezség még nem született a koalícióról.

Arról is olvashatunk, hogy Boris Johnson külügyminiszter készül átvenni a hatalmat a Konzervatív Pártban, és hogy Jeremy Corbyn úgy számol, záros határidőn belül ő lesz az Egyesült Királyság miniszterelnöke.

Igaza volt Theresa Maynek akkor, amikor a káosz koalíciójával fenyegetőzött.

Ám ezt ő hozza létre, ha összeáll az északír unionistákkal egy ad hoc koalícióra, de abban az esetben is, ha nem sikerül neki, ezért Corbyn próbálkozhat majd. Bárhogy lesz, a britek rosszul járnak: az Európai Unió ezek után gyenge partnerrel kezdheti a brexittárgyalásokat a közeljövőben.

Más kérdés, hogy May még mindig jobb egy fokkal, mint a szakállas szélbalos. Mayt legalább már ismerjük. Corbyn azonban veszélyesen kiszámíthatatlan, még ha talán nem is annyira, mint Donald Trump, az elszabadult hajóágyú.

Ha már Corbyn: várható, de érdekes fejlemény volt, ahogy a baloldali magyar értelmiség reagált a Munkáspárt „feltámadására”.

Corbyn sikeresen szabadította ki pártját a neoliberálisok fogságából,

és

felülmúlta a Labour két korábbi választási eredményét

– írta például Schiffer András, az LMP egykori társelnöke.

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely is rettentően örült Jeremy Corbynnak. A Kettős Mérce szintén lelkes írást jelentetett meg, kiemelve, hogy

Corbynt szinte a teljes mainstream média és saját párttársai is egy tökkelütött szélsőségesként ábrázolják a párt élére történt 2015-ös megválasztása óta,

aki képtelen választásokat nyerni, aki képtelen a szavazók bizalmát megszerezni. Ehhez képest 21-ről 2 százalékra tornázta le a toryk és a Labour közötti szavazatkülönbséget.

Nemcsak idehaza, világszerte igyekeznek a baloldali értelmiségiek a pártvezér győzelmeként beállítani a Munkáspárt szűk vereségét.

Ennek kapcsán két tényezőről mindenképp érdemes említést tenni.

Az egyik, hogy Corbyn sikere nem is annyira az ő sikere, amennyire a Momentum nevezetű szélsőbalos mozgalom aktivistáié, illetve azon fiatal balosoké, akik rá tudták venni a fiatalokat – hiszen ők életkorukból adódóan „lázadók”, így szimpatikus nekik a corbyni retorika –, hogy nagyobb számban menjenek el szavazni, mint máskor.

A Munkáspárt sikerét Corbyn teljesítményével magyarázó baloldali elitek az aktivistákkal és a fiatalokkal végeztetnék el a piszkos munkát: a regnáló jobboldal megbuktatását.

A másik a közvélemény-kutatások kérdése. A brit közvélemény-kutatások híresen pontatlanok szoktak lenni. Torzító hatásukról a baloldali és liberális körökben „politikai statisztikus-jós-csodavarázslóként” emlegetett Nate Silver írt hosszabb cikket még a választás előtt a FiveThirtyEightre.

Ő azt állította, a június eleji felmérések nyers adatsorainak átlagát nézve valójában mindössze 2,3 százalékos volt a toryelőny.

Végül ez köszönt vissza a választáson is.

Igen ám, de a különféle szociológiai súlyozások, részvételi hajlandósági modellek miatt az akkor nyilvánosságra hozott adatok átlaga nagyobb, közel 7 százalékos előnyt mutatott a konzervatívoknak.

Mivel őket korábban mindig alulmérték a kutatók, ezért most tendenciózus felülmérés történt

– véli Silver. Ha ez így van és volt, akkor az sem kizárt, hogy a korábban mért 20 százalékos előny sem volt valós. Azaz: a közvélemény-kutatók hajszolták bele Mayt az előre hozott választásba, amelyen Corbyn olyan méretű hátrányt dolgozott le, amekkora végső soron nem is létezett.

Öt nappal a szavazás előtt Silver azt írta: a Munkáspárt és a toryk közötti különbség esetében 10 százalékos a valódi hibahatár, ezért lehetségesnek tartotta, hogy a konzervatívok elveszítik az abszolút többséget.

Igaza lett.

mno.hu