h i r d e t é s

Tehetetlenek lesznek Szijjártóék, ha Kijev a bírósági kártyát veszi elő

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Tehetetlenek lesznek Szijjártóék, ha Kijev a bírósági kártyát veszi elő

2020. december 16. - 06:15

Kijevnél a jelek szerint betelt a pohár

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megbeszélése Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében 2020. szeptember 23-án. - Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Nem véletlenül hozza nyilvánosságra az ukrán titkosszolgálat (SZBU) a kárpátaljai magyar intézmények és politikai szereplők elleni nyomozásainak részleteit. Kijevnél a jelek szerint betelt a pohár azzal, hogy többszöri figyelmeztetése ellenére a magyar kormány tagjai aktívan részt vettek az október végi helyhatósági választási kampányban. Ezt az ukrán hatóságok Magyarország politikai befolyásának kárpátaljai kiterjesztéseként értékelik, ezért új módszerhez folyamodnak, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a gyakorlatnak. - írja az Index

Napról napra, így hétfőn is újabb fenyegetésre ébredtek a kárpátaljai magyarok. Tiszapéterfalva polgármesteri hivatalának épületére magyarellenes szöveget írtak fel ismeretlenek a szélsőjobboldali Pravij Szektor (Jobb Szektor) nevében. Az incidens egybevág az utóbbi két hét eseményeivel:

  • voltak már hasonló fenyegető üzenetek,
  • az ukrán titkosszolgálat, az SZBU razziázott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) irodáiban, alapítványainál és a szervezet elnökének, Brenzovics Lászlónak az otthonában,
  • feketelistára tették Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselőt,
  • valamint bűnvádi eljárást indítottak Szürte falu a magyar himnuszt éneklő képviselői ellen.

De nem mossuk össze az SZBU tevékenységét a nacionalista fenyegetésekkel. Az ukrán sajtó is foglalkozik a kárpátaljai helyzettel, valamint az azt övező diplomáciai viszállyal Budapest és Kijev között – és nem feltétlenül baráti hangnemben teszi ezt. 

A NACIONALISTÁK MEGFÉLEMLÍTŐ AKCIÓI VÉLHETŐEN CSAK MELLÉKTERMÉKEI A BUDAPEST ÉS KIJEV KÖZTI VISZÁLYNAK, ILLETVE ANNAK SAJTÓVISSZHANGJÁNAK EGY OLYAN ORSZÁGBAN, AHOL A 2014-BEN KITÖRT KELET-UKRAJNAI KONFLIKTUS MIATT KÜLÖNÖSEN ÉRZÉKENY TÉMA A SZEPARATIZMUS.  

Nem a pénz fáj

Az SZBU szeparatizmus és gazdasági visszaélés gyanújával tartott házkutatásokat a magyar intézményeknél. Megfigyelők szerint kétséges, hogy a Magyarországról érkező pénzügyi támogatások szabálytalan felhasználásáról lenne szó, hiszen ezeket a gazdaságfejlesztésre és intézmények felújítására szánt összegeket ukrán számlákra utalják, és átlátható módon számolnak el velük. 

A kelet-ukrajnai háború miatt az ukránok kifejezetten érzékenyen reagálnak mindenre, ami szeparatizmusra utalhat. Az SZBU a konfliktus hatására kiterjesztette ellenőrzését az ország más térségeire, hogy elejét vegye a szakadárgyanús tevékenységeknek. 

A magyar–ukrán kapcsolatok az október végi helyhatósági választások után kerültek mélypontra. A magyar kormány – Kijev tiltakozása ellenére – aktív szerepet vállalt a kampányban.

UKRAJNA A MAGYAR KORMÁNY TEVÉKENYSÉGÉT OROSZORSZÁG DONYEC-MEDENCEI SZEREPVÁLLALÁSÁVAL AZONOSÍTHATJA. A KELET-UKRAJNAI SZAKADÁR TERÜLETEK MÁRA TELJESEN ELOROSZOSODTAK, A TÉRSÉGET OROSZORSZÁG FINANSZÍROZZA, A HELYI POLITIKÁT PEDIG MOSZKVA DIKTÁLJA. 

Látszólag süket fülekre találtak az arra vonatkozó kijevi figyelmeztetések, hogy a magyar kormány tartózkodjon az ukrán belügyekbe történő beavatkozástól, noha az ukrán kormány utólag is jelezte, nem akarja, hogy eldurvuljon a helyzet. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint azért sem keresik a Budapesttel való csatározást, mert Magyarország szomszédos állam, ráadásul EU- és NATO-tag. 

Ám a helyzet mégis eldurvulni látszik.

Vannak, akik attól tartanak, az ukrán hatóságok olyan módszerhez folyamodhatnak, amivel szemben Budapest tehetetlen lenne: HAZAÁRULÁS VÁDJÁVAL BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTHATNAK MAGYAR POLITIKUSOKAT.

Diplomáciai viszályból belügyi kérdés

A hazaárulást az adott ország biztonsága ellen saját állampolgárai követhetik el, például az ország területi egységének, alkotmányos rendjének megsértése szándékával, miközben valamely külföldi kormánnyal vagy szervezettel tartanak fent kapcsolatot. 

Ukrajnában a hazaárulás háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

ELEGENDŐ LENNE AKÁR EGYETLEN EMBERT BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTANI, HOGY INDOKOT SZOLGÁLTASSANAK A KÁRPÁTALJAI MAGYAR SZERVEZETEK ÉS A MAGYAR KORMÁNY KAPCSOLATAINAK FELSZÁMOLÁSÁRA, VALAMINT A MAGYAR KÖZÖSSÉGEK ÉS INTÉZMÉNYEK PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁNAK LEÁLLÍTÁSÁRA. 

Budapest pedig tehetetlen lenne ebben az esetben: mivel Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot, az ukrán jogszabályokat alkalmazza az ukrán állampolgárokra, hiába bír valaki másik állampolgársággal is. Diplomáciai úton nem lehetne így kimenteni az érintetteket. 

(index.hu)