h i r d e t é s

Tállai András azzal vagánykodott, hogy kevesebb pénzt tudott behajtani a NAV, mint korábban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Tállai András azzal vagánykodott, hogy kevesebb pénzt tudott behajtani a NAV, mint korábban

2017. március 11. - 10:34

Saját hivatalát buktatta le az államtitkár - írja a 444.

Tállai András, a NAV vezetője a Magyar Időknek adott interjút, és abban eldicsekedett, hogy 2016-ban több mint 260 milliárd forint volt a NAV a behajtási bevétele, és hogy ez a remek eredmény a hivatal új módszerinek köszönhető. Viszont ha Tállai tényleg a jó számot mondta, akkor nincs olyan nagy oka a dicsekvésre, ugyanis 2015-ben még 309 milliárd forintot tudott behajtani a hatóság.

Sőt, az éves összesítések szerint ilyen alacsony behajtási bevétele 2007 óta nem volt az adóhatóságnak. (Magyar Nemzet)