Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Nyílt levélben fordult az emberierőforrás-miniszterhez a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium közalkalmazotti tanácsa, arra kérve, hogy Lukács Lajost nevezze ki az intézmény élére, aki 22 évig vezette az iskolát, de a fideszes önkormányzati többség és a Klik megvonta tőle a bizalmat.
A kecskeméti az ország legkisebb állatkertje. Jellemző, hogy a létrejötte is annak köszönhető, hogy Budapesten megrendezték 1971-ben az első vadászati világkiállítást, az ott bemutatott hazai állatokat aztán Kecskemétnek ajándékozták, ebből lett a vadaskert.
Mintegy kétszáz volt és jelenlegi bányais szülő és diák gyűlt össze szerda este a kecskeméti városháza előtt egy 22 perces villámcsődületben, hogy kiálljanak a Bányai Júlia Gimnáziumot 22 évig sikeresen vezető igazgató, Lukács Lajos pályázatának elfogadása mellett.