Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Nem fogadja el a német és az osztrák álláspontot a zágrábi kormány, és tovább körözik Hernádi Zsoltot. A horvát igazságügyi miniszter abszurdnak nevezte, hogy a Mol elnök-vezérigazgatóját a magyar bíróság felmentette volna a horvát vádak alól.
Bár a magyar kormány igyekezett befolyásolni a horvát választások eredményét, a jelenlegi állás szerint több esély van egy olyan kormánykoalíció hatalomra jutására, amelyikkel talán még az eddigieknél is nehezebb dolguk lesz Orbán Viktoréknak. Igaz, legalább ekkora esély van egy hosszú hónapokra elhúzódó belpolitikai válságra is déli szomszédunkban.
A jobboldali ellenzéki HDZ párt koalíciója megnyerte a horvátországi parlamenti választásokat, de a kormányzó szociáldemokratáknak szövetségeseikkel együtt pont ugyanannyi képviselőjük lehet a törvényhozásban - írta az Index.
Újra mintegy 10 ezer menekült tart Szerbiából Horvátországba. Az utóbbi néhány napban csökkent a számuk, mivel a görög komphajók személyzetének sztrájkja miattnem tudtak Leszboszról a szárazföldre jutni - közölte a horvát sajtóra hivatkozva az MTI.
A választások előtti hajrában minimálisra csökkent a különbség Horvátországban a kormányzó szocialisták és a konzervatív ellenzék között. A budapesti kormány rossz viszonyban van az előbbivel, ezért a szakértők a kormányváltástól remélik a horvát-magyar kapcsolatok javulását.
Angela Merkel német kancellár kedden visszautasította Horst Seehofer bajor miniszterelnök azon követelését, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben legkésőbb vasárnapig hagyjon fel az úgynevezett nyitott határok politikájával.
A menekültválság során még nem érkezett annyi ember Horvátországba, mint a hétvégén, de egyetlen nap alatt is 11 500-an lépték át a határt. A horvátok buszokkal és vonatokkal igyekeznek mindenkit elszállítani a szlovén határra, a horvát kormány szerint egyre betegebben érkeznek a menekültek.
Ha Horvátország továbbra is ellenőrizetlenül a szlovén határra szállítja a migránsokat, Ljubljana nem várja meg, hogy Németország és Ausztria lezárja határait előttük, hanem teljesen lezárja horvátországi határszakaszát – mondta Borut Pahor szlovén államfő újságíróknak a hétvégén.
Rekordszámú migráns érkezett szombaton Horvátországba, az opatovaci ideiglenes sátortáborba, továbbra is főleg a horvát-szerb határterületről, Bapska körzetéből. A horvát hatóságok vonattal és buszokkal folyamatosan szállítják őket a szlovén határra.
Közzétették a Duna Transznacionális Együttműködési Program első pályázati felhívásait; a Magyarországról koordinált program keretében november 3-ig pályázhatnak a non-profit civil szervezetek, közintézmények a program közel 263 millió eurós (nagyjából 82 milliárd forint) forrásaira - tudatta a program pályázati tanácsadó cége az MTI-vel kedden.
A beszámoló szerint az átkelőhelyet éjszakára lezárták, és a reggeli nyitás után is csak kisebb, nagyjából ötvenfős csoportokban engedték be Horvátországba a migránsokat, akik a szerb-macedón határ felől folyamatosan érkeztek, így a délelőtt folyamán néhány ezerre nőtt a számuk.
Magyarország jelezte az Európai Bizottságnak, hogy fokozott ellenőrzést vezet be a horvát határon, és a Schengeni Övezet szabályaival összhangban ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a szlovén határon – közölte hétfőn az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős szóvivője.
Nem zárta ki a Magyarország déli határán épített, a nyugati sajtóban csak borotvadrótként emlegetett kerítés építését a horvát-szerb határon a horvát államfő. A CNBC-nek adott nyilatkozatában ugyanakkor azt ígérte, bármilyen lépést előzetesen egyeztetnek az EU-val.
Szerbiában jelenleg több mint tízezer migráns tartózkodik arra várva, hogy elinduljon az Európai Unió országai felé - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva, a Blic című szerb napilap értesülése szerint ugyanakkor Macedóniába 24 óra alatt további tízezren érkeztek, akik hamarosan már a szerb-horvát határon lehetnek.
Le kell zárni a horvát-szerb és a horvát-montenegrói zöldhatárt, és a határok védelmére ki kell vezényelni a hadsereget - jelentette ki Mate Granic, akit Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a migrációs helyzet kezelésére létrehozott válságtörzs élére nevezett ki.
Több száz menekült várakozik arra Szerbiában, hogy folytathassa útját Horvátország, majd Szlovénia felé, a Blic című belgrádi napilap internetes oldalának beszámolója szerint vasárnap délelőtt körülbelül 20 autóbusz várt arra, hogy átengedjék a szerb-horvát határon.
Az EU-csúcson nyíltan megkérdeztem Németországot, Ausztriát és Svédországot, építsen-e Horvátország is falat a határán, és kifejeztem erre való készségünket is, de azt mondták, ne tegyük - hangsúlyozta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szombaton Zágrábban.
Szlovénia is megteszi a szükséges lépéseket, "ha Magyarország lezárja horvátországi határszakaszát a migránsok előtt, ami miatt azok Szlovénia felé vehetik az irányt" - közölte Miro Cerar szlovén miniszterelnök pénteken újságírókkal Brüsszelben, az EU-csúcs után.
Pénteken éjféltől lezárja Magyarország a Horvátországgal közös zöldhatárt, a határátkelők viszont továbbra is üzemelnek, a menekültek pedig két tranzitzónában nyújthatják be menedékkérelmüket - ismertette a nemzetbiztonsági kabinet döntését Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint nem lenne európai válasz a migránsválságra, ha Horvátország határzárral vagy más fizikai akadállyal próbálná kezelni a helyzetet - írja az MTI. Márpedig Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán pont ezt vetette fel.
Kisebb incidens történt a menekülteknek a kelet-szlavóniai Opatovacon felállított befogadóállomáson, amihez Ranko Ostojic horvát belügyminiszter szerint már hozzászoktak a rendőrök – közölte a horvát közszolgálati rádió vasárnap. A befogadóállomáson kétszázzal több migráns tartózkodott, mint amennyit befogadni képes.
Lázár János a csütörtöki sajtótájékoztatóját azzal indította, hogy veszteség érte az országot. Göncz Árpád volt köztársasági elnök halálára utalt, részvétét fejezete ki a Göncz családjának. Lázár a tájékoztatót Giró-Szász András kommunikációs államtitkárral tartotta.
A szerb köztévére hivatkozva az MTI azt írja, hogy minél hamarabb papírokhoz szeretnének jutni a Presevóba érkező menekültek, hogy még a magyar–horvát határzár előtt eljussanak Magyarországra, majd Ausztriába és Németországba.