h i r d e t é s

Szinte nevetséges - Hatmilliós csigaadó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szinte nevetséges - Hatmilliós csigaadó

2016. július 31. - 07:59
0 komment

Szinte nevetséges alig 6,1 millió forintos bevétele származott az idei év első öt hónapban az államnak abból, hogy a kormány 2016-tól megadóztatja a csiga, a gomba, a vadon élő növények gyűjtéséből származó jövedelmeket - írja a Szabad Föld.

infokiskunfelegyhaza.hu

Az adóból kiszámolható, hogy az említett időszakban 163 millió forintot kerestek az alkalmi gyűjtögetők, akik gyűjtésük eredményét a felvásárlónál értékesítették.

A júniusig tartó időszak legfőbb termékei a csiga, néhány korai gombafaj, illetve egyes növények – például medvehagyma, bodzavirág stb. – lehettek. Az igazi szezon nyáron és ősszel tart, ezzel akár megtöbbszöröződhet az adóbevétel, de így is csupán a néhány tízmillió forintot érheti el. Vagyis, ha megnézzük, hogy az adóhatóságnál, a terményfelvásárlóknál hányan és mennyi időt fordítanak az adózással, elmondható, hogy annak költsége magasabb lehet, mint maga az adó összértéke.

Az adó több is lehetett volna, ha nem csupán a lehetséges csigamennyiség alig negyede gyűlt volna össze. Ugyanis a természetvédelmi szabályok szerint egy szezonban 2 ezer tonna csigát lehet gyűjteni, de az idén csak 450 tonnát adtak le a felvásárlóknál. Ennek oka, hogy nincs, aki szedje a csigát és a vadon más termékeit. Aki régen ezzel foglalkozott, vagy más tevékenység után nézett vagy elment külföldre, az öregek pedig meghaltak – állítja Pacs István terméktanács-vezető. A szakember szerint a jövő inkább a vállalkozásban, koordináltan zajló csigaszedés irányába mutat.

szabadfold.hu