h i r d e t é s

Szijjártó Péter Ghánában villantott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó Péter Ghánában villantott

2015. október 14. - 15:34
0 komment

Magyarországnak érdeke az együttműködés egy olyan stabil nyugat-afrikai országgal, mint Ghána, és most előrelépést is értek el a kétoldalú kapcsolatokban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető tárgyalt Hanna Tetteh ghánai külügyminiszterrel, majd az azt követően tartott közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: az elmúl években Nyugat-Afrika jelentősége megnőtt, ezért Magyarországnak is érdekében áll a kapcsolatépítés a térség országaival, így a stabil demokráciával és erős gazdasággal rendelkező Ghánával is. Magyarország jövőre nagykövetséget nyit az országban - tette hozzá.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hanna Tetteh ghánai külügyminiszter találkozója Accrában 2014. október 14-én.


MTI Fotó: Kkm

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar külpolitika feladata a nemzetgazdasági érdekek érvényesítése, ezért igyekszik eszközrendszerével hozzájárulni ahhoz, hogy minél több magyar vállalat vehessen részt az afrikai országok fejlesztési programjaiban. Ghána ebben a tekintetben kiemelt partner - jegyezte meg.

Közölte: az országban tavaly kereskedőház nyílt, az Eximbank 50 millió dolláros hitelkeretet nyitott, hogy segítse a magyar vállalatok megjelenését a ghánai piacon, és üzleti fórumot szerveznek a kapcsolatépítés segítésére. Emellett tíz ghánai diáknak ösztöndíjat biztosítanak, hogy magyar egyetemeken tanulhassanak - mondta.

Szijjártó Péter méltatta Ghánát, amiért aktívan részt vesz az ebolajárvány elleni küzdelemben, amiért diplomatái magas nemzetközi pozíciókat foglalnak el, és amiért katonái több békefenntartó misszióban is részt vesznek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Joseph Agyeponggal, a Jospong Group vezérigazgatójával (j) tárgyal Accrában 2014. október 14-én. Középen Bus Szilveszter déli nyitásért felelős helyettes államtitkár.


MTI Fotó: Kkm

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hanna Tetteh ghánai külügyminiszter találkozója Accrában 2014. október 14-én.


MTI Fotó: Kkm

 

MTI