h i r d e t é s

Szeretné kifürkészni a hosszú élet titkát? Íme!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeretné kifürkészni a hosszú élet titkát? Íme!

2015. augusztus 12. - 13:35
0 komment

Ha eddig kerültük a csípős ételeket, akkor ideje, hogy rászokjunk a fogyasztásukra, mert egy friss kutatás bebizonyította, hogy a tüzes ételeknek olyan pozitív hatásai vannak, amelyek csökkenthetik a korai elhalálozás esélyét.

A kínai kutatásban félmillió, 30-79 év közötti ember vett részt. Az alanyokat először kikérdezték, hogy milyen gyakran esznek csípős, fűszeres ételeket, majd a következő hét évben megfigyelték a résztvevőket, akik közül húszezren meghaltak - írja a Fullánk.

A kutatók azt a következtetést vonták le az eredményekből, hogy azok, akik heti egy vagy két alkalommal ettek csípős, fűszeres ételeket, azok körében tíz százalékkal kevesebb volt a halálozási ráta, mint azok esetében, akik hetente csak egyszer fogyasztottak tüzes fogásokat. Akik háromszor, vagy annál többször ettek ilyen ételeket, azoknál ez a szám tizennégy százalék volt.

A szakértők elmondták, hogy mivel a felmérés még újnak számít, emiatt nem tudják biztosan, hogy az adatok hogyan függnek össze, ám annyiban biztosak, hogy a fűszeres, csípős ételek megváltoztatják a szervezetben található baktériumok állapotát, valamint a zsír lebontásában is segédkezhetnek.

 

fullank.com (Címlap: Forrás: vitaminpontok.hu)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 12.