Szerencsések, akik havat látnak 24-én!
Enyhülésre és több hullámban csapadékra számíthatunk a következő időszakban. Lesz itt eső, ónos eső és havazás is.
Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban a délnyugati országrészben lehetnek szakadozások. Az északi megyékben, majd az Északi-középhegység tágabb térségében ónos, fagyott eső is előfordulhat, majd később eső lesz a jellemző. Északkeleten havazás délelőtt fokozatosan havas esőbe, majd esőbe megy át, és szűnik. Délután főleg a Dunántúl északi részén, este pedig a déli megyékben lehet számítani kisebb esőre. Megélénkül a déli, délnyugati szél, ami sokfelé meg is erősödik, egy-egy viharos lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 13 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az alacsonyabb hőmérsékletekre. Késő estére 2 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.
Szombaton is felhős marad az ég, többfelé számíthatunk esőre. A késő délutáni és esti órákban azonban északkeleten havas esőbe, havazásba válthat át a csapadék. A szél csak néhol lehet élénk. Hajnalban északon és az Alpokalján lehet gyenge fagy, napközben északon, északkeleten 1-5, máshol 6-13 fok várható. Éjjel északkeleten ónos eső is kialakulhat.
Vasárnap marad a borult idő. Napközben a Dunántúlon és délen várható eső. Északkeleten késő este ónos eső hullhat. Gyenge lesz az északkeleti szél. A csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű, délen lesz enyhébb az idő.
Orvosmeteorológia
Pénteken melegfronti hatás érvényesül, nehéz napja lesz a fejfájósoknak. A migrén mellett alvászavar, bágyadtság, tompaság is felléphetnek.
Beborul felettünk az ég, a szürke időben lehangoltabbak, fáradékonyabbak lehetünk.
A légmozgás gyakran ingerlékenységet, nyugtalanságot vált ki.
Öltözzünk rétegesen, könnyedén megfázhatunk.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk a megfelelő vitamin-utánpótlásra!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.