h i r d e t é s

Szent Miklós üzenete aktuálisabb, mint valaha

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szent Miklós üzenete aktuálisabb, mint valaha

2020. december 06. - 08:28

"Bízzatok a gondviselésben és egymás felé legyetek segítőkészek" – Papp Miklós görögkatolikus pap szerint idén ezt üzeni Szent Miklós napja.

Szent Miklós Krisztus után 270-ben született, és az akkori Görögország püspöke volt. Számos legenda fűződik a nevéhez, viszont a mai világ egy kicsit mesefigurává silányította őt, miközben egy valós történelmi személyről van szó – mondta az InfoRádiónak Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola morálteológia tanszékének vezetője.

A püspök ugyanis házasság előtt álló lányokon segített azzal, hogy titokban erszényt dobott be az ablakukon, így könnyítve meg számukra a férjhez menetelt. A legenda szerint az erszény a lányok papucsaiba, cipőibe esett, és emiatt készítjük ki, Szent Miklóst várva a csizmáinkat, meglepetést várva tőle. Természetesen ez mára részint gyerekünnep lett, cukorkával és csokoládéval – jegyezte meg Papp Miklós –, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy Szent Miklósnak a felnőttek számára is van üzenete, miszerint ő nagyon komoly és hatékony segítséget adott az induló családoknak.

Szent Miklós jelentős vagyont örökölt, amelyet a szegények között osztott szét. De nem akarta, hogy ezért éltessék, vagy dicsőítsék őt, így titokban, az éjszaka leple alatt járta a várost, és úgy segített az embereknek. „Mindig csak azt látták – így tudni –, hogy a sarkon eltűnik a piros püspöki ruhájában, ezért is alakult ki a ma ismert megjelenítési forma róla.”

Papp Miklós úgy véli, a járvány során mindenkinek lesz vesztesége, és ebben a helyzetben könnyen reményvesztetté válhat az ember. Egyben emlékeztetett, Szent Miklós a szükséget szenvedők védőszentje, és azt üzeni: "'bízzatok a gondviselésben és egymás felé legyetek segítőkészek', amit a mostani időszakban nagyon meg kellene hallani."

A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarországra. (Infostart)