h i r d e t é s

Soros-maffiázva, moszkvázva értékelte Orbán a nemzeti konzultációt

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Soros-maffiázva, moszkvázva értékelte Orbán a nemzeti konzultációt

2017. június 12. - 16:01

A nemzeti konzultáció lezárult, ez volt az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció – mondta Orbán Viktor napirend előtt a parlamentben. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

Egy nemzet csak akkor építheti a jövőjét a demokrácia rendszerére, ha hisz saját polgárai józanságában, mondta. „Mi polgári és kereszténydemokraták ezért vezettük be a konzultáció intézményrendszerét. 2010 óta fontos és sarkalatos kérdésekben időről időre kikértük a magyarok véleményét.”

A célunkat sosem titkoltuk, egyetértési pontokat akartunk kialakítani.

„Meggyőződésem, hogy Magyarország mai eredményének ez a fundamentuma. Ezért tudtuk kimenteni az országot a pénzügyi katasztrófából, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, megállítani az árakat."

„Nem állítom, hogy az egyetértés valaha is 100 százalékos lehet. Szabad társadalomban ez aligha képzelhető el. De lehet olyan erősségű, hogy a magyar nemzet és nép álláspontjának tekinthető” – közölte.
Formálódott egy új egység. Szellemi, politikai és akcióegység. A cselekvésnek a kormányt állítja az élére. Ez így szól:

magyar Magyarországot és európai Európát akarunk.

„A fősodratú politikai osztály a választók megkérdezését populizmusnak bélyegzi. Mi ezen meglepődünk. Kossuth Lajost idézem: mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Fájdalmas, hogy Brüsszelben ez kiment a divatból” – monda a kormányfő, aki az MTI szerint kijelentette:

Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll.

Orbán ezután visszaidézte a korábbi konzultációkat. Azt mondta, eddig sok százezren mondták el a véleményüket. Eddig  1 millió 141 ezer volt a rekord, most 1 millió 680 ezren küldték vissza. Ez abszolút rekord, és az emberek 94 százaléka választotta a postai visszaküldést.

Ebből eddig 1,1 milliót feldolgoztak, a kormány álláspontjával elsöprő többséggel értettek egyet a válaszadók.

Ma a magyarok többsége úgy gondolja, Brüsszel fordítva ül a lovon.

Magyarország nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg: igazi európai álláspontot képviselünk, a valódi EU-s szerződést védjük. Nem a magyarok álláspontja változott meg, mondta. Brüsszel váltott gúnyát. Ahmed H. nyilvánvaló képtelen hazugságai fontosabbak, mint a magyarok biztonsága. Ez elfogadhatatlan, sorolta Orbán Viktor.

Brüsszelben ma egy emberek millióit nyomorba döntő pénzügyi spekuláns mondja meg, merre van az előre. Ha valaki valóban segíteni akar, a segítséget vigye oda, ne a bajt hozza a nyakunkra, mondta.
„Arra kérem a parlamentet, a vitákban Magyarország mellé álljanak.

A Soros-maffia és Magyarország vitájában álljanak a magyar oldalra."

Amíg ő a miniszterelnök, állni fog a fal, megvédjük az országot, nem engedjük, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen a jogainkból. Mert Magyarország büszke és erős európai ország, mondta Orbán Viktor.
„Hét verejtékes esztendő után gazdasági sikereket is elértünk” – tért rá a gazdasági helyzetre a kormányfő.

  • Segélyalapúból munkaalapú gazdaság lett.
  • A foglalkoztatás itt nőtt legnagyobb mértékben az EU-ben.
  • Az átlagbér nőtt, egyes ágazatokban 14-19 százalékot.
  • A minimálbér 15 százalékkal emelkedett.
  • A GDP 4,2 százalékot nőtt az első negyedévben.

Nem fogadhatjuk el, hogy a jövőnket Moszkvából, Brüsszelből vagy Washingtonból tervezzék. Erről Budapesten fogunk dönteni, mondta. (Ekkor kisebb felhördülést lehetett hallani a padsorokból.)
Orbán azt mondta, fel kell készülni az őszi vitákra.

Magyarország az EU tagja, és az is marad. Azt mondta, a két kontinentális hatalom kísérletet tesz majd arra, hogy átalakítsa az EU-t, utalt az őszi német választásokra és a francia helyzetre.

„Annyi mondhatok ma, hogy a konzultáció a legjobb időben történt, a legjobb időben ütötte le a jelzőkarókat, amelyek között Magyarországnak haladnia kell” – zárta Orbán a beszédét.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. június 12-én. Fotó: Kovács Tamás Forrás: index.hu

MSZP: És az egészségügy? Meg a stadionok?

Tóth Bertalan MSZP-s politikus szerint érdekes volt nyitott európai társadalomról hallgatni Orbán Viktort, amikor éppen most fognak például elfogadni egy civileket megbélyegző javaslatot. A politikus azt kérdezte: miért nem szólt a konzultáció az oktatásról, az egészségügyről?

Hogy hogyan lehet több százezer magyar fiatalt visszacsábítani, akik külföldre mentek. Vagy a stadionokról?

Tóth azt kérdezte: fordulhat elő, hogy 20 ezer embernek adtak letelepedési engedélyt a kötvénnyel, miközben kerítéssel védik a határokat? És az EU-s támogatások is jól jönnek, ezek adják a gazdaság alapját, tette hozzá.

Az összadómérték is növekedett az elmúlt években, a magyar állam fenntartása drágább, mint volt, sorolta az ellenzéki politikus. Kiskirályok uralnak focicsapatokat, az eredmény pedig látható: megalázó vereség Andorrában.

Tóth ezután rátért arra, hogy Szent László-emlékév van.

Annak idején aki lopott, annak levágták a kezét. 2010-ben Pokorni is ezt ígérte. Ehhez képest az önök oligarchái rabolják szét Magyarországot. Ha ezek érvényesek lennének, hol lenne Mészáros Nemstróman Lőrinc?

Hol lennének Habonyok, Rogánok, Tiborczok?

Vona: Ez maffiakormányzás, aminek ön a feje

„Szerintem is fontos az emberek véleményének megismerése. Ezért kezdeményeztünk mi is egy valódi konzultációt – kezdte a Jobbik-elnök. – Félmillió ember véleményét megkaptuk. Eszerint az egészségügyet és az oktatást a Fidesz magára hagyta.

A korrupciót nem, abban kontinentális éllovassá tették az országot. Ön pedig kerüli az egészségügy kérdését, mint ördög a tömjénfüstöt."

Fotó: Kovács Tamás / MTI Forrás: index.hu

Vona azután úgy folytatta: „De nézzük a korrupciót: ön a világ éllovasává tette az országot. Ön már nem is tagadja, hogy Mészáros Lőrinc az ön strómanja. Mészáros Lőrinc folyamatosan elnyeli az uniós forrásokat, de megkérdezném, hogy Mészáros Lőrinc cégeinek mekkora az exporttevékenysége.

Ki akar még Mészáros Lőrincből kérni?” – tette fel a kérdéseket Vona.

Ez nem más, mint maffiakormányzás, ennek a maffiának a feje pedig ön, személyesen.

Vona ezután a bérunióról, a Jobbik kezdeményezéséről beszélt. Ezt szerinte Orbán csak azért nem támogatja, mert nem az ő ötlete. Orbán semmi mellé nem tud odaállni, ami nem az övé, közölte.
Orbán minden mögött Simicskát és Sorost látja.

Ha Andorrában gólt kapunk, az biztos Simicska volt. „Ezek az ön belső hangjai, az ön démonai” – mondta Vona, aki arra kérte a kormányfőt, hogy kímélje meg ettől az országot. Vona szerint Orbánt és a rögeszméit kell megállítani.

Szél: Orbán egy Dagobert bácsi, rubeljeles szemekkel

Az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt, hogy a konzultációban elrejtettek egy olyan kódot, ami orosz oldalra továbbított adatokat.
Szerinte Orbán olyan, mint Dagobert bácsi, csak nem a dollár, hanem a rubel- és az eurójelek villognak a szemén. Szerinte Orbán arra készül, hogy ha elfogynak a források, kelet felé fordul az ország.

Fotó: Kovács Tamás / MTI Forrás: index.hu

Ha ennyi baj van Brüsszellel, miért fogadja el a pénzét? – kérdezte Széll, aki aztán „a magyar valóságból” sorolt történeteket, például azt, hogy a mentősök milyen kevés pénzből élnek, vagy hogy az ember nem mer elmenni szabadságra a beteg gyerekéhez, mert akkor kirúgják, vagy akkor is kirúgják, ha bírálni meri a Fideszt.

Nekünk elegünk van a perverz újraelosztásból, hogy az adóforintokat az oligarchák kapják meg. A politikában teljes sorcsere kell. Önök hiteltelenek. Önök félnek a 21. századtól, mi viszont értjük, felkészültünk rá, nem félünk

 – mondta.

Kósa: Az ellenzék nem védi meg az országot

A Fidesz-frakcióvezető szerint nem könnyű úgy vitatkozni, hogy az ellenzék eltekint a valóságtól. Olyan elképesztő ellentmondás terhel minden előadást, hogy nem is lehet részletesen válaszolni mindenre, mondta.

„Például Simon Gábornak hány testrészét kellett volna levágni? Vagy Sukoró, vagy a 4-es metró kapcsán hány szocialistát kellett volna megsemmisíteni? Szent László ideidézése kicsit szuicid hajlamra vall" – mondta. (Simon keresztnevét először Andrásként idézte Kósa, párttársai javították ki.)

Azt is mondta, hogy fogta magát egy milliárdos, Simicska Lajos, és felvásárolt egy pártot. „A Jobbik nem szavazta meg a bevándorlásellenes alkotmánymódosítást. A bérunió hiteltelen, a Jobbik ózdi frakciója is leszavazta" – mondta Kósa.

Az ellenzék nem védi meg az országot. Ha valakinek fontos az ország biztonsága, kétszer is fontolja meg, hogy az ellenzékre szavaz, mondta Kósa Lajos.

Orbán viszontválasza: Hát, gratulálok

A kormányfő minderre azt mondta, napestig vitatkozhatnánk, annyi minden merült fel. „Nem velem vitatkoznak, hanem 1,7 millió emberrel. Éljenek együtt azzal, hogy ez egy ilyen ország, az emberek ezt akarják. Ne legyenek dühösek, ha ez nem esik egybe a programjukkal. Ezért vannak önök ellenzékben.

Itt egy versenyt hirdetett valaki titokban, ki tud durvább és alpáribb lenni. Hát, gratulálok.

Orbán szerint az ellenzéki pártok egymással versenyeznek, hogy ki legyen a legerősebb ellenzék.

Szent Lászlóról Orbán azt mondta, nem véletlenül adta a lányát bizánci császárhoz. Nem véletlenül egyensúlyozott. 

A kormányfő aztán a szocialisták fejére olvasta a Sukoró-ügyet, aztán azt, hogy 8 év alatt egyetlen konzultációt sem indítottak. Többen vettek részt a konzultáción, mint ahányan az MSZP-re szavaztak – mondta.

Azt is mondta, hogy az MSZP lebontaná a kerítést, elfogadná a ránk erőltetett kvótákat. Eljutottunk oda, hogy „egy terroristát nemcsak Soros György maffiája, hanem az MSZP is védi”, utalt arra, hogy a napokban derült ki: Bárándy Péter védi a perében Ahmed. H-t.

Szerinte az LMP-sek hozzáállása „szolgalelkű, koldus és kuncsorgó” az EU-s pénzekhez, pedig az ország nem kap semmit ingyen. Meg kell akadályozni, hogy csak Brüsszel keressen rajtunk. Ezért kell megakadályozni a hatáskörelvonást, tette hozzá.

A bérunióról annyit mondott, hogy ehelyett béreket emel a kormány. „Nézzék el nekünk, hogy a hagymázas bérunió helyett a saját erőből végrehajtott béremelésre kívánunk támaszkodni.”

Aztán 2013-ból idézte Vona Gábor nyilatkozatát, amit isztambuli látogatásán mondott: „Nagyon boldogok lennénk, és nagyon bízom benne, hogy Magyarország minél hamarabb eltávozik az Európai Unió közösségéből, és valódi testvéreivel fog össze.”

index.hu