h i r d e t é s

Se fűtés, se meleg víz: egy hónapja fagyoskodnak Terézvárosban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Se fűtés, se meleg víz: egy hónapja fagyoskodnak Terézvárosban

2016. december 06. - 07:54
0 komment

Már egy hónapja nincs fűtés és meleg víz egy belvárosi 40 lakásos társasházban - írja az ATV.hu.

Forrás: Google streetview

A Főgáz azért zárta ki az ingatlant a gázszolgáltatásból, mert egy felújítás során kiderült, hogy a ház régi fővezetéke nem kompatibilis az új rendszerrel. A lakók arra számítottak, hogy hétfőn véget érnek megpróbáltatásaik, ám csalódniuk kellett, nem kapcsolták vissza a házat a hálózatba.

A Mikulásnál is jobban várták, hogy visszakapcsolják a fűtést egy budapesti társasház lakói. Az atv.hu három hete írta meg, hogy – annak ellenére, hogy az ott élők nem mulasztottak –, kikapcsolták a Munkácsy Mihály 29-et a gázszolgáltatásból. Akkor már egy hete fagyoskodtak a lakók, és az időjárás azóta sem lett kegyesebb, sőt. A beszámolóik szerint novemberben feltúrták a VI. kerületi utcát, hogy kicseréljék a gázvezetéket.

A javítás során azonban problémák adódtak: kiderült, hogy a lakóépületen belüli gázvezeték műszaki állapota nem alkalmas a biztonságos üzemeltetésre, így annak kicseréléséig leállították a gázszolgáltatást.

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) arról tájékoztatta az atv.hu-t, hogy „a telekhatáron belül elhelyezkedő csatlakozóvezetéket ismételten csak akkor helyezheti üzembe a FŐGÁZ, amennyiben az a további üzemeltetésre alkalmas műszaki állapotban van a lakók élet- és vagyonbiztonságának megőrzése érdekében”.

A közös képviselő a tönkre ment alapvezeték felújítására több céggel felvette a kapcsolatot, akiktől 3,5-4 milliós árajánlatokat kapott. És itt adódott a következő probléma: a 40 lakásos társasháznak nem volt elegendő pénze a javításra. A közös képviselő arról tájékoztatta  portálunkat, hogy az önkormányzathoz fordultak pályázaton kívüli segítségért, hogy minél hamarabb meg tudják bízni a kiválasztott vállalkozást a felújítással.

Hősugárzó, villanyrezsó és brutális áramszámla

Közben a lakók megpróbálták felvenni a harcot a mínuszokkal: volt, aki vásárolt, volt, aki a munkahelyétől kapott kölcsön villanyradiátorokat. Az atv.hu-nak nyilatkozó egyik lakó elmondta, 3 hősugárzóval próbálják meg befűteni a 75 négyzetméteres lakásukat, de tartósan így is csak pokróc alatt lehet meglenni a lakásban. A fürdéshez villanytűzhelyen melegítenek vizet.

A lakóknak további bosszúságot okoz az is, hogy – dacára a karácsonyi készülődésnek – mélyen a zsebükbe kellett/kell nyúlniuk, hogy megkezdődjön a felújítás.

Úgy tudjuk, hogy egy olyan céget bíztak meg a munkálatokkal, amely 3,5 millió forintot kér a helyreállításért. A tulajdonosoknak novemberben már bele kellett adniuk a közösbe 35 ezer forintot, de ez még nem minden.

Az önkormányzat 200 ezer forint vissza nem térítendő és 1 millió forint visszatérítendő támogatással szállt be, ami szintén a lakók pénztárcáját fogja terhelni, arról nem is beszélve, hogy a fennmaradó összegre hitelt vettek fel. A megnövekedett áramhasználat pedig azt eredményezi, hogy az eddigi villanyszámla háromszorosát kell majd kifizetniük a szolgáltatónak. Van olyan család, ahol öten költöztek egy szobába, mert csak azt tudják befűteni. A lakók nem értik: ha előre lehetett sejteni, hogy egy 120 éves háznál problémák merülhetnek fel, miért röviddel a tél beköszönte előtt kezdett neki a felújításnak a Főgáz.

Hiába vártak

Vasárnap az egyik ott élő közeli hozzátartozója boldogan újságolta portálunknak, hogy vége a szenvedésnek, hétfőn újra lesz fűtés és meleg víz. A megbízott vállalkozás elvégezte a munkát, a Főgáz munkatársai pedig december 5-én ki is szálltak, hogy visszaállítsák a szolgáltatást. Több lakó szabadságot is kivett, hogy be tudja engedni a szerelőket a lakásába, hogy vissza tudják szerelni a gázórát.

És ekkor jött az újabb pofon: a frissen felújított házon belüli rendszer szivárog, ezért a gázszolgáltató nem tudta visszakapcsolni a társasházat a hálózatba.

A csalódott és felháborodott lakók most azt várják, hogy a renoválással megbízott cég kijavítsa a hibát, így napokon belül talán tényleg visszaállhat az élet a rendes kerékvágásba a Munkácsy Mihály utca 29-ben.

atv.hu