h i r d e t é s

Schmidt Mária sokadszorra lett kormánybiztos

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Schmidt Mária sokadszorra lett kormánybiztos

2019. március 14. - 08:50

Van akinek nagyon megéri a történelmet hamisítani. Míg sokan csak azért tagadnak nyilvánvaló összefüggéseket történelmünk során, hogy azzal pillanatnyi előnyre tegyenek szert vitapartnereikkel szemben, vannak olyanok, akik ebből szép summát tudnak húzni. 

Schmidt Mária sokadszorra lett kormánybiztos - Fotó: MTI/Rosta Tibor

Így a kormány kivételezett Soros ügynöke is. Igaz, erről nem szabad beszélni, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy akárcsak Orbán, Kövér, meg a többi prominens, úgy Schmidt Mária is jó tanulópénzt tudhatott magáénak, a milliárdos támogatásából.

Ily módon aligha lehet meglepő, hogy Soros György háládatlan és utólag csúfosan megbukott kisdiákjai újabb három évre bizalmat szavaztak a történészeti kozmetika úttörőjének. Az 56-os emlékév lebonyolítását illetően persze voltak bakik, ezeket természetesen villámgyorsan eladták sikerként, így most a harminc éve történt rendszerváltás (mihez képest?) emlékéve is keze az ő keze alatt válhat idegenné a józan szemlélő számára.

Schmidt Máriát ismét kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök, derült ki a Magyar Közlöny szerdai számából. A Terrorháza főigazgatója a rendszerváltozás 30. évfordulója alkalmából rendezett emlékévet koordinálhatja, ami egyébként nem egy, hanem rögtön három évig fog tartani.

A kormány összesen 12 milliárdot költ a programra, idén 3 milliárdot, jövőre 6 milliárdot, 2021-ben pedig 3 milliárdot szánnak az emlékezésre.

Schmidt Mária felelős az emlékév koncepciójának kidolgozásáért, egy oktatási segédanyag kidolgozásáért, és egy központi emlékmű felállításáért is. A múzeumi főigazgató legutóbb I. világháborús kormánybiztos lett. /24.hu/

Nem szabad elfeledkeznünk arról, amit minden diktatúra eszköztárát illeti.

Megosztás, a népnek nincs ideje rá, hogy rájöjjön, vezetőik rossz szándékára, mert túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy egymást kiirtsuk. Nem túlzás a kifejezés, a cél a konc, amit a kapzsi kormány a két csoport közé vet, míg bírálóit fojtópórázon tartva gondoskodik arról, hogy csak támogatói lakhassanak jól. Persze nekik sem szabad teljesen.

Történelemhamisítás, a nép, amelyet megfosztanak történelmi emlékezetétől, vagy ami még rosszabb, meglévő emlékeiket dezinformációs csatornákon keresztül (plakátkampány, közmédia) torzítják el, arra ítéli saját magát, hogy ismét rabszolgaláncra verje saját magát. Mindezt a szabadság nevében. Orwell tollára illő cinizmus.

„A szabadság szolgaság”

Ilyen módon könnyen veszítjük el ünnepeinket, amelyek immár csak a kormány híveinek adhat okot ünneplésre. Akik habzó szájjal anyáznak le, ha nem tűz az ember kokárdát. Mert ugyan minek? Sőt talán ki sem mozdul otthonából, mert nincs kedve végighallgatni az ellene uszító politikusokat.

Gratulálhatunk ezért Schmidt Máriának is, aki lelkesen szolgálja ki a Fidesz ilyen irányban kifejezett törekvéseit. Hogy ezzel tudományát rombolja éppen? Azt meg ki nem szarja le?