h i r d e t é s

Saját családja ölte meg, mert szerintük szégyent hozott rájuk azzal, hogy nemi erőszak áldozata lett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Saját családja ölte meg, mert szerintük szégyent hozott rájuk azzal, hogy nemi erőszak áldozata lett

2015. október 12. - 13:30
0 komment

Holtan találtak a németországi Dassau városában egy húszéves szíriai nőt, akit a helyi hatóságok gyanúja szerint apja és fivérei gyilkoltak meg, mert „tisztátalanná” vált a szemükben, miután három férfi megerőszakolta.

Fotó: 24.hu

A csak Rokstan M. néven említett nő holttestét a Szíriából Németországba menekült család házánál, a kertbe elásva találták meg. Halálát több késszúrás okozta - írja a helyi sajtó információja nyomán a 24.

német sajtóban megjelent hírek szerint Rokstan két éve menekült el Szíriából Németországba, miután a háború sújtotta országban három férfi megerőszakolta, és emiatt saját családja lenézte, mert szerintük azzal szégyent hozott rájuk. A szíriai nő – akire egyes hírekben kurdként hivatkoznak – a német hatóságok közlése szerint jól beilleszkedett a német társadalomba, és tolmácsként dolgozott, a menekültek mellett.

Rokstan egy egyedülálló nők számára fenntartott házban élt Németországban, ahol családjuk elől menekülő bevándorló nőknek segítettek, de pár nappal halála előtt visszaköltözött családjához. A Papatya nevű menekültház vezetője, Eva Kaiser szerint Rokstan egyértelműen „becsületgyilkosság” áldozata lett. Az üggyel kapcsolatban nyilatkozó helyi ügyész megfogalmazása szerint a gyilkosságot „kulturális okokból követték el közeli hozzátartozók”. A rendőrség körözést adott ki a lány apja és két fivére ellen, akiket nem találnak. Az apa feltehetően elhagyta Németországot, és már Törökországban vagy Szíriában lehet.

Közben Rokstan anyja ellen is vizsgálatot indítottak a hatóságok, miután felmerült, hogy a húszéves nőt az ő utasítására ölték meg. Legalábbis ezt állította Mark Krüger író, akinek Rokstan tolmácsként segített interjúkat készíteni menekültekkel egy könyvéhez. A férfi elmondása szerint Rokstan egy barátjától megtudta, hogy anyja korábban bérgyilkost akart fogadni megölésére. Az anyuka a német sajtónak azt mondta, semmi köze nem volt lánya megöléséhez.

 

24.hu