h i r d e t é s

Rohamtempóban lassul a vasúti közlekedés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rohamtempóban lassul a vasúti közlekedés

2017. október 19. - 06:32

Ami 20 éve 75 perc volt, ma már 95 - írja az mfor.hu

Már többször beszámoltunk Magyarország keleti régiójának közlekedési helyzetéről, mely a közeljövőben várhatóan semmilyen érdemi fejlődésen nem fog átesni. Legalábbis ez szűrhető le abból, hogy az eredeti elképzelésekkel ellentétben végül kikerült a Mátészalka-Debrecen vasútvonal az uniós fejlesztési listából. Pedig a vonalon évente 825 ezer ember közlekedik átlagosan. 

A szakasz felújításának szükségére újabb tény világít rá, melyre a Mátészalkaleaks talált rá. A kezük ügyébe került egy régi, 1997-es menetrend, ami szerint abban az évben a Mátészalka-Debrecen 78 kilométeres távolságot a vonat mindössze 75 perc alatt tette meg.

A régióban egy másik viszonylatban még ennél is nagyobb leszakadás mutatkozik, hiszen 74 évvel ezelőtt rövidebb idő alatt lehetett vonattal eljutni Mátészalkáról Nyíregyházára, mint ma. A 99 percből 108 perces utazás lett a mindössze 55,2 kilométeres távolságon. 

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy november elsejétől Hajdúsámsonban is meg fog állni a vonat, ami pár perces menetidő-növekedést eredményez.

Ugyanakkor ezen a szakaszon lassan már semmi különbség nem lesz a személyvonat és az Intercity vonatok között. November elsejétől ugyanis a jellemzően minden bokorban és tanyán megálló személyvonat menetideje mindössze 13 perccel lesz hosszabb.

 

mfor.hu