h i r d e t é s

Robert Fico: 2016-ban március elején lesznek a parlamenti választások

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Robert Fico: 2016-ban március elején lesznek a parlamenti választások

2015. március 04. - 11:01
0 komment

Robert Fico kedden ellenőrzést tartott az oktatásügyi minisztériumban.

Az újságírokkal való találkozása során a kormányfő kijelentette, hogy 2016-ban, az állami költségvetés elfogadása után véget ér a Fico-kormány megbízatása. És hogy ennek mi az oka?

„Januárban, februárban és márciusban elkezdődik a kampány a parlamenti választásokra, ami valószínűleg március 5-én vagy 6-án lesz“ – jelentette ki a kormányfő.

A törvény szerint a parlamenti választásoknak szombati napra kell esnie. Az időpontot Peter Pellegrini házelnök fogja kiírni. Legutóbb 2012-ben voltak parlamenti választások, mert lemondott a Radičová-kormány, akkor a a Smer nyert a szavazatok 44,1 százalékával, aminek köszönhetően 83 mandátumot szerzett a parlamentben.

Második helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) végzett, ők a szavazatok 8,82 százalékát szerezték meg (16 képviselői mandátum). Harmadik az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) lett, rájuk a szavazásra jogosult polgárok 8,55 százaléka adta a voksát, jelenleg 13 képviselőjük van a parlamentben. Frakciójukat otthagyta Alojz Hlina, Mária Ritomská és Mikuláš Huba.

Negyedik lett a Híd a szavazatok 6,89 százalékával (13 képviselő). Miután Nagy Józsefet megválasztották európai parlamenti képviselőnek, a párt elvesztett egy mandátumot, mert a Nagyot váltó Pfundtner Edit függetlenként ül a parlamentben. Lucia Žitňanská az SDKÚ-ból való távozása után letta  Híd tagja.

Az ötödik legtöb szavazatot az SDKÚ-DS szerezte meg a 2012-es előrehozott parlamenti választásokon, 6,09 százalékjuknak köszönhetően ők is bejutottak a parlamentbe, ami akkor 11 képviselői mandátumot jelentett. Frakciójuk feloszlott, mert távozott 9 kéviselő a frakcióból.

Utolsóként Richard Sulík pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) sikerült bejutnia a törvényhozásba, rájuk a választásra jogosultak 5,88 százaléka szavazott, ami 11 képviselőt jelentett számukra a parlamentben, frakciójuk azonban azóta megszűnt.

 

tvnoviny.sk / para