h i r d e t é s

Robban a fideszes benzinbotrány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Robban a fideszes benzinbotrány

2017. november 17. - 12:54

A Mol továbbra sem árulja el, Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, adóügyekért felelős államtitkár miként intézte el náluk, hogy lakhelyén, Mezőkövesden az általános benzináremelések közepette csökkenjen a termék ára. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

A Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés - szögezte le a vállalat csütörtöki közleményében.

A cég egyben megismételte: a Mol, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem 2000 töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a Mol

- írja a hvg.hu.

A fideszes politikus egy hete maga büszkélkedett el Facebook-oldalán: a „Mol képviselőivel” folytatott egyeztetések nyomán 11, illetve 5 forinttal csökkent a helyi kúton a benzin és a gázolaj ára. Eközben az országos tarifa a nemzetközi olajáremelkedés miatt 10-15 forinttal nőtt. Az eset kiváltotta nemzetközi figyelem nyomán – azt az egyik legfajsúlyosabbnak számító Bloomberg hírügynökség is idézte – a NAV-elnök megvédte a lépését, sőt Orbán Viktor miniszterelnök és mögé felzárkózva az egész frakció is kiállt mellette, azt nagyon helyesnek, követendőnek nevezve.

A kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Lázár János is támogatásáról biztosította Tállait, az eljárást minden egyéni képviselő kötelességének nevezve. A tárcavezető meglepetéssel tapasztalta az ország különböző kútjain tapasztalható jelentős árkülönbségeket. (Pedig az üzemanyag-elszámolása tanúsága szerint aktív közlekedőnek számító Lázár János, ha máshonnan nem, az állami MTI rendszeresen, akár heti két alkalommal is közzétett üzemanyagár-változási közleményeiből értesülhetett volna erről.

Ezek állandó kitétele ugyanis, hogy „az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között”.) A tárcavezető egy kérdésre azt is megígérte, hogy Hódmezővásárhely parlamenti képviselőjeként megvizsgálja a helyi árakat.


Forrás: Szél Bernadett / Facebook

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje az ügy nyomán hivatali visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett Tállai András ellen.

A Mol korábban az üggyel kapcsolatos felvetésekre annyit közölt, hogy a termék szabadáras. Ez azzal egészült ki, hogy az ármeghatározásukra ható „versenypiaci tényezők” közé tartoznak a „fogyasztói visszajelzések” is. Kérdéseinkre az olajcég nem reagált. A Shell lapunkkal közölte: hozzájuk ilyen típusú megkeresés nem érkezett.

Miközben a mezőkövesdi benzinár a Holtankoljak.hu adatbázis tanúsága szerint visszasimult a környék tarifáihoz, felmérésünk szerint a település 50 kilométeres körzetéhez tartozó Tiszafüreden kirívóan, közel 30 forinttal is drágább a benzin. Ezt látható – például közlekedési - okok nem támasztják alá. A település országgyűlési képviselője Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Kérdésünkre, miszerint a tiszafürediek érdekében a Fidesz-politikus Tállaihoz hasonlóan eljár-e, várjuk a tárca válaszát.

nepszava.hu