h i r d e t é s

Regált az ellenzék Orbán földrengésbiztos költségvetésére

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Regált az ellenzék Orbán földrengésbiztos költségvetésére

2018. június 09. - 07:32

Földrengésbiztos költségvetést készít a kormány.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezt Orbán Viktor közölte az állami rádióban. A kormányfő Soros Györgyöt is bírálta. Azt mondta a spekulánst és csapatát csak a pénz érdekli, miközben népességcserét szeretnének Európában, mert a keresztényeket nem szeretik. - írja az atv.hu

Soros György és az ő hadserege népességcserére készül Európában annak érdekében, hogy sok pénzt kereshessenek a kontinens tönkretételével. Erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban.

Az LMP szerint nincs valódi tartalma a kormányfő mondatainak.

„Megint egy hangzatos mondat, amivel hangulatot akar kelteni, és megint egy hangzatos mondat, amivel hangulatot tud kelteni, de megoldást nem tud szállítani. Azt gondolom, hogy ezt megszokhattuk már, sajnos”

- véli Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője.

Orbán Viktor a jövő évi büdzséről is beszélt, amelyet 1,8 százalékos hiánnyal terveznek: „Ez egy stabil költségvetés, de én azt kértem a pénzügyminisztertől, hogy ez több legyen, mint stabil. Ez legyen masszív és földrengésbiztos, mert könnyen lehet, hogy gazdasági válságban fogjuk leélni a következő éveinket, és én azt szeretném, hogy ha lesz is válság, megszorítás meg semmiképpen ne legyen, ehhez pedig fegyelmezett gazdálkodás kell.”

Varga Mihály pénzügyminiszter a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán arról beszélt, hogy továbbra is 4% körüli növekedésre lehet számítani.

A Portfólió elemzője ambiciózusnak nevezte a jövő évi büdzsé tervét, különösen a 4 százalék felettire tervezett gazdasági bővülést. Csiki Gergely elemző úgy látja,

"ezt övezik a legnagyobb kockázatok, főleg, hogyha elfogadjuk a kormány feltételezését, hogy az euróövezetben újabb válság jöhet, ami esetleg begyűrűzhet az exporton keresztül a magyar gazdaságba is.”

A DK nem ilyen optimista. Gréczy Zsolt frakciószóvivő szerint

"ha annyira földrengésbiztos, mint az alaptörvényük, akkor nagyon gyorsan hozzá kell majd nyúlni ehhez. Mindenesetre azok az információk, miszerint Magyarországnak az Orbán-kormány lopásai miatt súlyos összegeket kell visszafizetni valószínűleg az Európai Uniónak, ez rögtön valószínűleg újratervezteti a költségvetést.”

A költségvetés tervezetét jövő héten nyújtják be a parlamentnek. (atv.hu)