Puskás-kiállítást csinál Schmidt Mária alapítványa 3,9 milliárdból a Puskás-stadionban
A magyar kormány – annak ellenére, hogy a stadion eredeti terveiben is szerepel- két részletben 3,9 milliárd forintot irányzott elő a Puskás Arénában megvalósuló Puskás Kiállítási Központra, amit Schmidt Mária alapítványa fog csinálni. - írja az atlatszo.hu.
A Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint Orbánék úgy döntöttek, még egy jó nagy összeggel megdobják Schmidt Mária alapítványát, hogy kiállítsa a már réges-régen a Puskás Intézetnek ajándékozott hagyatékot a már réges-régen erre tervezett, hamarosan elkészülő új stadion kiállítótermében.
A Kormány egyetért azzal, hogy a Puskás Aréna részeként megvalósuló Puskás Kiállítási Központot – ideértve az ahhoz szükséges kiállítástervezési, kiállítási eszközök beszerzésére irányuló, valamint belsőépítészeti és kiállításkivitelezési feladatok ellátását is – a Puskás Aréna épületének véglegessé vált építési engedélye és kivitelezési tervei alapján a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány valósítsa meg.
Már 2015-ben olvashattuk, hogy a kormány tervez a múzeummal, és a stadion úgy is lesz kialakítva, hogy annak toronyépülete múzeumi funkciót kap, amely egyúttal a jelentős, külföldi stadionokban már jól ismert és kedvelt stadiontúrák kiindulási és befejezési pontja lesz a jövőben.
A múzeum tematikáját tekintve alapvetően a magyar labdarúgás több mint 100 éves történetére biztosít visszatekintést, azon belül kiemelkedő szerepet kap az Aranycsapat és annak kapitánya, Puskás Ferenc relikviáinak bemutatása.
– írta az építészfórum még 2015-ben. Mi pedig örültünk, tapsikoltunk, mert egy modern stadionban ennek így kell lennie.
A szintén Schmidt Mária igazgatta és léptékeiben egy Puskás-kiállítással össze nem hasonlítható, az utóbbi évtizedek legnagyobb múzeumi vállalkozása, azaz a Terror Háza 2003-ban 3,5 milliárd forintból (mai áron kb 6 milliárd forint) meg tudott valósulni egy Andrássy úti romházban.
A Puskás-stadion már eleve 190 milliárd forintba kerül. Akkor miért megy el benne most még 4 milliárd forint a kiállításra?
Milyen belsőépítészeti módosítások kellenek még egy direkt erre tervezett – bár csak szerkezetkész(?) galériában? Mi kerül 4 ezer millió forintba abban, hogy kiállítunk 100-200 relikviát, régi mezt és érmet?
Legalább a relikviákra nem kell már költeni
Azokat ugyanis Bodnár György, a futball televíziós és marketingjogainak első magyarországi értékesítésével ismertté váló, a kilencvenes években az MLSZ elnökségében is szerepet vállaló üzletember a Puskás Intézetnek ajándékozta. Bognár még 2005 novemberében sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Londonban még az aukció előtt felvásárolta azt a 127 tételből álló Puskás-gyűjteményt, amelyet az akkor még élő legendás labdarúgó családja kínált eladásra a Bonhams aukciós háznak.
Az üzletember ezen a sajtótájékoztatón mondta el azt is, hogy amennyiben végre méltó módon megújul a budapesti Puskás Stadion, s ott a megfelelő szakértelemmel és gondossággal múzeum létesül, akkor kész felajánlani erre a célra a különleges tárgyakat.
Őszintén bízom benne, hogy hamarosan valóban újjáépül a hajdani ‘Népstadion’, és új Puskás Ferenc Stadionként hirdeti a világszerte legismertebb magyar nevét
– mondta a Puskas.com-nak Bodnár György.
2016-ban egyébként – többek között – Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum Megyeház utcai épületében a magyar labdarúgás napján (mert ilyen is van), már megtekinthetőek voltak a Puskás Intézet relikviái. A videón nem úgy tűnik, hogy a Szent István Király Múzeumnak is volt 4 milliárdja a megvalósításra, mégis szemmel láthatóan működött a kiállítás.