h i r d e t é s

Pintért és Szijjártót kérdezné a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a PCR-tesztek megsemmisítéséről

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Pintért és Szijjártót kérdezné a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a PCR-tesztek megsemmisítéséről

2021. november 30. - 09:04

A járványkezelés és a PCR-tesztek megsemmisítése a legkomolyabb nemzetbiztonsági ügy - mondta Stummer János.

Szijjártó Péter és Pintér Sándor - Forrás: MTI

A bizottság ülésének napirendjére a járványkezeléssel kapcsolatos kritikák és kérdések az utóbbi másfél évben nem kerültek fel - mondta a Narancs.hu-nak Stummer János. A nemzetbiztonsági bizottság elnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy a napokban kiderült: közel 5 milliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben lejárt tesztet selejtez le és semmisít meg az állam. Az Országos Kórház Főigazgatóság a Jelen című lapnak a részletekkel kapcsolatos kérését azzal utasította el, hogy az "ellátás biztonsági szempontból döntés előkészítését megalapozó olyan stratégiai adatok, amelyek további jövőbeli döntések megalapozását is szolgálják, valamint amelyek megismerése az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szerv feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetnék". - írja a Magyar Narancs

A jobbikos politikus szerint ezidáig azért nem lehetett szó a testület ülésein a járványkezelés nemzetbiztonsági szempontjairól, mert a fideszes többség vagy bojkottálja az ülést, amely így határozatképtelen lenne, vagy, ha mégis összeül a bizottság, akkor az e témát érintő napirendi pontot szavazzák le. Stummer János ugyanakkor azt ígérte, a grémium következő, december 9-i ülésén más lesz a helyzet. Akkor ugyanis a szolgálatokért felelős két miniszter, Pintér Sándor belügy-, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatásra kerül sor. Ennek keretében pedig kérdéseket lehet majd feltenni nekik a kormány járványkezelésével, kommunikációjával, valamint a PCR-tesztek megsemmisítésével kapcsolatban. Stummer hozzátette, a magyar elhárítás vezetőit is megkérdezik e témakörben az ülésen.

Nem csupán a tesztek most nyilvánosságra került megsemmisítése, hanem tágabb értelemben a kormány járványkezelésének egésze súlyos nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel

– fogalmazott a Jobbik politikusa. A Covid-tesztek megsemmisítésének érdekessége, mint arról Duda Ernő virológus beszélt a napokban a szeged.hu-nak, hogy egy PCR-készlet öt-hat komponensből áll, így a megsemmisítés helyett az egyik komponenst kellett volna kicserélni egy másikra. Ez akár fél-egy nap alatt elvégezhető lett volna. 

A jobbikos politikus arra emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány első hullámában, tavaly tavasszal, a Belügyminisztériumban tartott operatív törzsi értekezletekre meghívták az ellenzék több országgyűlési képviselőjét, döntően azokat, akik nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkoznak. Így Stummer mellett jelen volt ezeken a megbeszéléseken a DK-s Vadai Ágnes, az MSZP-s Harangozó Tamás és Molnár Zsolt. "Ám az első hullám után már egyetlen egyszer sem invitálták ezekre az eseményekre az ellenzéki politikusokat, noha már a negyedik felvonásnál tartunk. Azért ez mindenképpen elgondolkodtató és alighanem Orbán Viktor utasítását kell e mögött keresni" – mondta Stummer János, aki szerint a kormány járványügyi adatszolgáltatása elégtelen és felháborító. Nem adnak érdemi és értékelhető tájékoztatást az embereknek, de hasonlóan járnak el az ellenzék tagjaival, polgármesterekkel is. Így a településvezetők nem tudják, mi a valós helyzet az adott városban vagy községben.  

A bizottsági elnök azt is kifejtette portálunknak, hogy posztjából kifolyólag a nemzetbiztonsági szolgálatok számos jelentését kapja meg. "A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól kapott hírszerzői anyagokban nagyon részletes és szakmailag érdekes jelentéseket olvastam távoli és egzotikus országok járványhelyzetéről és -védekezéséről, stratégiájukról és a várható következményekről. Ez bizonyára nagyon hasznos, de én a legtöbb magyarral együtt mégiscsak azt szeretném tudni, mi a helyzet a Kazincbarcika és Zalaszentgrót, valamint Battonya és Nemesmedves közötti térségben" – mondta az ellenzéki politikus.

Lapunknak egy másik, korábban nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó, ma már nem aktív, név nélkül nyilatkozó politikus is elmondta véleményét a tesztek megsemmisítéséről. "Az elmúlt évek magyar politikai történései során nem tudok annál nagyobb kockázattal járó nemzetbiztonsági kérdést, minthogy a napokban a szavatossági idő lejártára hivatkozva 5 milliárd forint értékben Covid-teszteket semmisítettek meg. Ez a magyar lakosok egészségét súlyosan befolyásolja, így szó szerint nemzet biztonságát veszélyezteti, ami mellett aligha lehet elmenni szó nélkül" – mondta. Hozzátette, ehhez képest említésre sem méltó, hogy az állambiztonsági szolgálat 1977-ben hány hazánkban tanult vietnámi diákok szervezett be. Sőt megítélése szerint még a nyáron kipattant és a hazai közéletben óriási hullámokat vető Pegasus-ügy is eltörpül e mellett. (magyarnarancs.hu)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s