h i r d e t é s

Pető Andrea kapta az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díjat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Pető Andrea kapta az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díjat

2018. május 18. - 11:51

Pető Andrea, a CEU professzora, az MTA doktora, egyetemi tanár 2018. május 16-án a Bolgár Tudományos Akadémián a társadalmi nemek és a kortárs európai történelem kutatásában végzett széleskörű tudományos munkájáért átvette az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díjat. 

A 20.000 eurós díjat Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős európai biztos adta át.

Pető az ötödik tudós, és egyben az első magyar, aki megkapja az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (ALLEA – All European Academies) és az olasz Compagnia di San Paolo alapítvány közös finanszírozásával létrehozott díjat. A díjat odaítélő zsűri kiemelte Pető Andrea hozzájárulását a második világháború, a holokauszt és a politikai szélsőségek európai, társadalmi nemek által meghatározott emlékezetének feltárásához.

„A díj elismeri Pető Andrea professzor hozzájárulását az európai kultúrához és történelemhez.” – monda Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „A CEU részéről szeretnék köszönetet mondani az ALLEA-nak a megtiszteltetésért, és Pető Andrea professzornak a háború, a népirtások, a politikai mozgalmak és az európai történelem megértésében kulcsfontosságú témák elkötelezett kutatásáért.”

“Idén a Madame de Staël-díj zsűrije nem csupán a kelet-közép-európai kortárs történelem ünnepelt és rendszeresen publikáló kutatóját ismeri el, de hangsúlyozza Pető megközelítésének eredetiségét is az Európa legellentmondásosabb korszakával kapcsolatos emlékezet részletes, a társadalmi nemek szempontjait követő feltárásában.” - mondta Günter Stock professzor, az ALLEA elnöke és kuratóriumának elnöke a díjról.

Pető Andrea a CEU Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének (CEU Department of Gender Studies) professzora, és az MTA doktora, egyetemi tanár. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának, és szavazati jogú tagja a 2017-ben megalakult Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottságnak, és a II. Világháború Története Albizottság elnöke. Legutóbb a Magyar Tudomány Ünnepének 2017-es rendezvényén elemezte a nők tudományban betöltött szerepét, helyzetét és lehetőségeit.

Pető öt monográfia szerzője, 31 kötet és 261 tudományos cikk és fejezet szerkesztője, amelyek összesen 17 nyelven jelentek meg. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-díját.

Eddig megjelent munkái között megtalálható többek között a Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből 1945-1951 (1998); Rajk Júlia (2001); Napasszonyok és Holdkisasszonyok. A mai magyar konzervatív női politizálás alaktana (2003); A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten, Barna Ildikó társszerzővel (2012); Women and Holocaust: New Perspectives and Challenges (2015), Louise Hecht és Karolina Krasuska társszerzőkkel; Gender and Far Right Politics in Europe (2016), Michaela Kottig és Renate Bitzan társszerzőkkel;Gendered Wars, Gendered Memories. Feminist Conversations on War, Genocide and Political Violence (2016), Ayşe Gül Altınay társszerzővel; és az Interdisciplinary Handbook Gender: War (2017).

Az ALLEA azzal a céllal alapította az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért Járó Madame de Staël-díjat, hogy elismeréssel adózzon Európa határtalan szellemi, kulturális sokszínűsége és gazdagsága előtt, és hangsúlyozza, hogy a figyelemre méltó tudományos munka, különösen a bölcsészettudományok és társadalomtudományok területén, hozzájárul Európa, mint kulturális és szellemi egység megértéséhez. A díjat olyan kiemelkedő tudósoknak ítélik oda, akiknek munkája jelentősen hozzájárul ezekhez a célokhoz. Az első díjazott, Luisa Passerini professzor 2014-ben kapta meg a díjat az európai kulturális identitás terén folytatott széleskörű kutatásáért. 2015-ben Dame Helen Wallace professzort az európai kutatási és szakpolitikai szakadék áthidalására szakosodott akadémiai pályafutásért honorálták. Harmadikként Remi Brague professzor kapta meg a díjat 2016-ban a zsidóság, a kereszténység és az iszlám kapcsolatának átfogó tanulmányozásáért. 2017-ben Koen Lenaerts-t, az Európai Unió Bíróságának elnökét és a Leuven-i Egyetem Európai Jogtudományi Karának professzorát tüntették ki az európai joggal és az európai joghatósággal kapcsolatos kiterjedt tudományos munkájáért.

A díjról és a díjátadó ünnepségről itt és itt található bővebb információt.

Címkék: