h i r d e t é s

Per nyert a KD a 3-as metrókocsik ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Per nyert a KD a 3-as metrókocsik ügyében

2016. február 24. - 14:48
0 komment

A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 3-as metrókocsik felújítása ügyében hozott határozata minden tekintetben törvényes, jogilag és műszaki szempontok szerint is megalapozott volt, így a BKV jogszerűen kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a közbeszerzési eljárást lezáró szerződést - tudatta a Közbeszerzési Hatóság.

Fotó: Europress / Napi.hu

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 23-án kihirdetett ítéletében elutasította a Skinest Rail AS keresetét, amelyben a KD jogorvoslati kérelmét elutasító határozatának a felülvizsgálatát kérte - írja a napi.hu.

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) még 2014. november 21-én tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított Budapest M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítésével egybekötött felújítása és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítása tárgyban. A közbeszerzést lezáró döntés nyomán a BKV a Metrowagonmash Nyrt.-t (MWM) hirdette ki nyertesnek, a Skinest Rail AS ajánlatát érvénytelenné nyilvánította.

Az eljárást lezáró döntés ellen a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, melyben kifogásolta az ajánlatkérő ajánlatát érvénytelenné nyilvánító döntését, valamint a nyertes ajánlattevő ajánlatának műszaki megfelelőségét.

A BKV a megindult jogorvoslati eljárást követően kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottság részére a szerződés megkötésének engedélyezése iránt, melyet a döntőbizottság engedélyezett.

Ezt követően a döntőbizottság a Skinest Rail As jogorvoslati kérelmének minden elemét alaposan megvizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy a BKV az egész közbeszerzési eljárása során jogszerűen járt el, tehát a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelme alaptalan volt.
Ennek a határozatnak a bírósági felülvizsgálatát kérte a Skinest Rail AS, melyet a bíróság elutasított, és egyben igazat adott a KD-nek.

 

napi.hu