Parlamenti tiltakozás az aradi szoborgyalázás ellen
A parlament plénuma előtt tiltakozott kedden Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője az aradi vértanúk emlékét őrző Szabadság-szobor meggyalázása ellen.
Politikai nyilatkozatában leszögezte: a hétvégi garázdaság nemcsak az aradi magyar közösséget sérti, hanem az egész magyar nemzet méltóságát.
„Nemcsak az 1848-as szabadságeszményt támadja, hanem a megbékélésben rejlő közös európai értékeinket. Így néhány meggondolatlan személy cselekedete hatással lehet az államközi viszonyokra” – hívta fel a figyelmet Molnár Zsolt. A politikus leszögezte: ha Románia az európai értékeket akarja követni, nem engedhet meg magának hasonló kisiklásokat.
A múlt szombati szoborgyalázást magyarellenes provokációnak tartja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. A két alakulat Arad megyei szervezete közös közleményben ítélte el a vandalizmust és nyílt levelükben úgy fogalmaznak, „be kell látni, hogy a román lakosság nagy része csak tolerálja” az aradi emlékhelyet.
„A románság hozzáállása egyenesen következik a Trianon óta eltelt közel 100 év félretájékoztatásából és tudatos történelemhamisításából. Jelenleg Romániában a többség úgy gondolja, hogy az aradi 13 vértanú felelős 40 ezer erdélyi román lemészárlásáért és 300 móc falu felégetésért, holott ennyi áldozata összesen nem volt az erdélyi harcoknak s a számok emlegetése nem egyéb mint légből kapott magyarellenes fekete propaganda. De amíg a románok így gondolkodnak vértanúinkról, borítékolható több hasonló akció a szobor ellen a jövőben” – fogalmaz a közlemény.
Az aláírók ugyanakkor bejelentették, októberben egy román–magyar történész kerekasztalt szerveznek, melynek keretében első lépésként az 1848–49-es erdélyi eseményeket, a román és magyar atrocitásokat fogják a meghívottak megtárgyalni.
„Mert semmilyen megbékélés nem lehetséges közöttünk addig, amíg a többség manipulált, torzított történelmi információkra építi magyarságképét, amíg háborús bűnösnek tekinti azokat a hősöket, akik a Szabadság, a Habsburg Birodalom minden népének szabadsága oltárán áldozták fel életüket” – olvasható a közleményben.
szekelyhon.ro (Fotó: Molnár Zsolt)