Az okokról Dr. Schneller Istvánt kérdezte a 168óra.

– Nagy lehet a baj, ha Önök hárman így kikeltek magukból. 

– Tény, hogy amikor 2014 őszén létre jött ez a testület, abban reménykedtünk: a cél a közös gondolkodás, vita, véleménycsere, aminek végeredménye a hosszú távú koncepció lehet. Voltak ugyan jelek, amelyek gyanút keltettek, de a dolog elindult. Az elején persze az alakulással kapcsolatos teendők zajlottak, de ahogy haladtunk előre, egyre nyilvánvalóbb lett: tartalmi kérdések megvitatására nem lesz mód.

– Mi volt a forgatókönyv az üléseken?

– Először mindig volt hivatalos, sajtó-nyilvános részük, majd a zárt ülésen tulajdonképpen érdekes előadásokat hallgattunk meg a vár történetéről, a közlekedési adottságokról. Ám semmit nem tudtunk meg arról, mi a stratégia, a koncepció, melyek az alternatívák, a szcenáriók. Már az elején felvetettem: tűzzük napirendre, tárgyaljuk a vár fejlesztési tervét, a VÁR 25 koncepciót. Ez nem történt meg. Akkor többen azt javasoltuk, hogy alakítsunk munkacsoportokat, mert negyven ember nagyon nehezen tud megvitatni egy kérdést, pláne szűkös időkeretben. Erre ígéretet kaptunk, és formálisan meg is alakultak ezek a csoportok. De mi sem jellemzi jobban a bizottság munkáját, mint hogy 2015 áprilisában vetődött fel ez az igény, de csak és októberben hívták össze az első munkacsoport-megbeszélést. Ott valóban volt lehetőség vitára, de aztán hiába vártuk a további egyeztetések időpontjait. Rendeztek nemzetközi konferenciát, ahol bemutatták Berlin, Drezda különböző megoldásait, de változatlanul nem került sor érdemi eszmecserékre.

– Mi történt a holtidőben?

– Lassan szivárogtak az információk. Megtudtuk például, hogy a kormány már eldöntötte: a lovarda visszaépül és megépül a Stöckl-lépcső. Amikor rákérdeztünk, csak annyit közöltek: ezek nem nagy horderejű dolgok. 2015 őszén harmadmagammal írtunk levelet L. Simon László államtitkárnak, aki a bizottságunk gyakorlati irányítója volt. Sürgettük, hogy tűzze végre napirendre a Vár 25 hosszú távú fejlesztési koncepciót, valamint a kiszivárgott, de velünk nem egyeztetett ügyeket. Nem kaptunk választ, így Lázár János miniszterhez fordultunk hiszen tőle kaptuk az első felkérő levelet. Kértük, hasson oda, hogy végre egyeztessünk. Ez megint csak nem történt meg, és a folyamatosan érkező információkból azt szűrtük le: a háttérben már megszületett a kormányhatározat a minisztériumok felköltöztetéséről.

Forrás: vandoriskola.hu

– Ezek szerint már akkor kirajzolódott, hogy Önöket – a meghívott szakembereket – csupán paravánként használja a kormány?

– Ekkor még hittük abban: korrigálható az irány. De amikor L. Simon Lászlónál megsürgettük az ügyeket, azzal válaszolt: ugye nem akarom átvenni a kormány kompetenciáját? Közöltem vele, hogy ha már létrejött a testület, akkor a minimum, hogy a kormány-előterjesztéshez csatolják a véleményünket. Ez sem történt meg. Ezek után szántuk rá magunkat a kilépésre. Láttuk ugyanis, hogy felgyorsultak azok az események. Eljutott hozzánk a pénzügyminisztérium épületének neogótikus restaurálásáról, a belügyminisztérium felköltöztetéséről. Summa summarum: eltelt több mint másfél év, és a testület egyetlen egyszer nem tárgyalt stratégiai kérdéseket. Úgy döntöttünk, ehhez már nem kívánunk asszisztálni.– Pontosan milyen stratégiai kérdésekre gondol?

– A stratégia elsősorban arról szól, hogy milyen funkciók kerülnek fel a várba, illetve melyek kerülnek ki onnan. A prioritásokat kell meghatározni. A várfejlesztési programban fontossági sorrendet kell felállítani. Természetesen, ha ezen a stratégián belül helye van lovarda visszaépítésének, akkor ez is elképzelhető. De messze nem ez a legfontosabb, hanem például a Szent György tér nyugati térfalának, a Honvédelmi Parancsnokságnak, az egykori külügyminisztériumi épület telkének funkcionális meghatározása. Azt kell eldönteni, milyen kulturális-, államigazgatási intézményeket tervezzünk ide. Ez végképp nem történt meg. Pletykákból értesültünk arról, hogy a kormány úgy döntött: a Országos Széchényi Könyvtár is lekerül a várból. Arról semmiféle tájékoztatás, hír nem szólt, milyen funkciót szánnak könyvtárépület harmincötezer négyzetméterének. Mi lesz a palota háromszáznyolcvan termes épületében? Mi lesz a nyugati térfalon? És mi lesz a Honvédelmi Parancsnokság épületében? Normális esetben ott kezdődik a koncepcionális fejlesztés, hogy ezekre kidolgozunk alternatívákat, amelyekről társadalmi és szakmai konzultációra bocsátunk. Amikor ezen túl vagyunk, következhet az építészeti kialakítás. Ezúttal fordítva van. Csak a cél létezik: az egykori Hauszmann-palotát helyre kell állítani, a háborúban elpusztult épületeket tervrajzok, fényképek alapján vissza kell építeni. De hiányzik a koncepció, vagy legalábbis a szakma előtt nem ismert, csak feltételezéseink lehetnek.– Gondolom, mindez szorosan összefügg a Városliget beépítésével.

– Így igaz, hiszen az egyik kulcskérdés: mi lesz a Nemzeti Galéria sorsa. Lekerül-e a Városligetbe vagy sem. Álláspontunk szerint a maradnia kellene, a Vár kulturális funkcióját nem szabad szegényíteni. Sőt, inkább hozzá kellene tenni. Nem hiszek abban, hogy bármiféle palotamúzeum vagy állami reprezentációt szolgáló terek javítanák a Vár helyzetét. A budai Vár valóban egyes pontjaiban méltatlan állapotban van. Ha megérkezik a turista a Dísz térre, és el akar jutni a palotáig, akkor keresztül kell vágnia egy romterület mellett vezető, hepehupás burkolattal ellátott térségen. Ez az ügy régóta megoldásra vár. Sok pályázat volt a Honvéd Főparancsnokság épületének a helyreállítására, vagy éppen az újjáépítésére, ezek nem valósultak meg. Most ugyan ideiglenes részlegesen felújították, védelmet kaptak a maradványok, ott rendezték a Csontváry-kiállítást, de nem hozták rendbe a félbevágott épületet. Amennyiben a Szent György tér ennyire fontos – és tényleg az –, akkor a nyugati térfalnak a programjával kellene kezdeni a helyreállítást. Utána következhetne a Honvéd Főparancsnokság épülete. Aztán mérlegelni kell, hogy érdemes-e hauszmanni állapotába az egykori Munkásmozgalmi Múzeum épületét, ami főbejárat volt a Szent György tér felé. Ehelyett az történik, hogy kijelölnek egyes kiemelt pontokat – például a lovardát és a Szent István termet – és közben teljesen váratlan döntéssel a minisztériumok is felkerülnek. Ez hihetetlenül improvizatív döntéshozatali rendszer, amelynek befolyása van az egész városra. Különösen a belvárosra, a kormányzati negyedre, a ligetre, Budapest közlekedésére, a Lánchíd jövőbeni sorsára. Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy ezt így nem szeretnénk folytatni.– Mi a személyes víziója a Várról?

– Először a Szent György teret kell rendbe hozni. Még azt is el tudom képzelni, hogy a nyugati térfalra új múzeumépület kerüljön, a Néprajzi múzeum. Arra valóban szükség lenne, hogy kikerüljön az egykori Kúria épületéből. El tudom képzelni, hogy a Országos Széchényi Könyvtár lekerüljön a városba, mert valóban nincs jó helyen. Szerencsés lenne, ha egy tömegközlekedési csomópont közelébe kerülhetne, új, vonzó arculatot kapna. El tudnám képzelni, hogy a Városháza háta mögötti térre kerüljön. Még főépítész koromban terveztünk Központi Szabó Ervin könyvtárat oda, a három metró találkozásához, hogy minél több ember számára könnyen elérhető legyen. Ennek persze csak akkor van értelme, ha tudható, mi kerül a Várban a helyére. A vízióm szerint ki kellene dolgozni egy hosszú távú programot, amely kulturális létesítményekkel tölti meg a Várat, ugyanakkor megőrzi annak csendes, polgárvárosi hangulatát. Amikor a legfontosabb döntések megszületnek, akkor már el lehet vitatkozgatni azon, vajon a palota mai kinézete – kupolája, homlokzatai – megfelelőek-e, vagy vissza kell álmodni egy-egy részletet.

– Laikusként azt látom, Orbánék díszletté silányítják az egész budai Várat: a kormányzat rohammal beveszi, kiszorítva onnan a kultúrát és a turizmust is.

– Ennél azért differenciáltabb a kép. El kell ismerni, hogy a harminc éve pusztuló Ybl Bazár helyreállítása komoly tett volt, amibe egyik eddigi kormány sem fogott bele. Ezt mindenképpen pozitívumnak tekintem. Nem csak azért, mert megóvtak egy műemléket, hanem mert megközelíthetővé tették a Várat a Duna-part felől. Mozgólépcsővel fel lehet jutni a Galériába, a föld gyomrában komoly rendezvényeket, színházi előadásokat lehet tartani, újjáéledt ez a terület. Nem csak kulisszáról van szó, hanem egy új megközelítési lehetőség megnyitásáról. Barcelonában a Gaudi által épített Güell park is hasonlóan jóleső fölösleg, kulissza, de kell az embernek, kell a városoknak ilyesmi. Csakhogy a folytatásnak nem ezt a tendenciát – a kulissza-visszaálmodást – kell követnie, hanem reális programoknak. A Palota főépülete köszöni szépen, nagyjából jól van így, ahogy van. A megvilágítási rendszereket, nyílászárókat meg kellene újítani, alkalmasabbá kellene tenni kiállítások számára, a fogadótereket rendbe kellene hozni, a Széchényi Könyvtár méltatlan megközelíthetőségét meg kellene oldani a Dózsa-szobor felől lépcsővel, vagy mozgólépcsővel, esetleg liftek rendszerével. Van bőven tennivaló, csak nem látom hozzá a stratégiát.

– Ahol kormányzati negyed van, az elzárt résznek minősül a látogatók, turisták elől. Ami most történik, az leszakítja a városról a Várnegyedet. Hol van itt az a bizonyos plusz?

– Igen, ez a félelme jogos, bár azt ígérik, hogy ez nem így lesz. Én is attól tartok, hogy ha az államfői hivatal, a miniszterelnökség és még egyéb államigazgatási funkció felkerül a Várba, akkor biztonsági okokra hivatkozva esetleg le kell zárni: nem lesz annyi látogatható látványosság. Bár azt is állítják, hogy Palotamúzeum lesz a Várban. Amiről nem tudni, hogy pontosan micsoda. Elképzelésük szerint a Történeti Múzeum is marad.

– Mivel ad hoc döntések születnek, nem lehet tudni, hogy mi az igazság, és mi az, ami csak mese.

– Pontosan ez az átgondolatlanság és a prioritások eltévesztése az, amiért kiszálltunk a további munkából. A Szentháromság téren az egykori Pénzügyminisztérium épületét a háború után az akkori műemléki terveknek megfelelően egyszerűsített neogótikával építették újjá. Most az a hír járja, hogy vissza akarják építeni az akkori borzasztó, középszerű neogótikus állapotát. Ez azt jelentené, hogy gótikus oromfalakat akarnak építeni, amelyek majdhogynem versenyre kelnének a Mátyás-templommal. A hivatkozási alap különben igaz, miszerint a külügyminisztérium, a hadügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a miniszterelnökség rövid ideig valóban a Várban volt a kiegyezés után, amikor önálló kormánya lett az országnak. Ezt senki nem vitatja. Azt gondoljuk azonban, hogy már akkor túlméretezettek voltak ezek az épületek a Vár középkorias hangulatához képest. Nem voltam híve a Kádár-rendszernek, de az a döntés, hogy itt kulturális negyedet akarnak létrehozni, kifejezetten jó volt. A minisztériumok idetelepítése azonban szétdúlná Várnegyed nyugalmát. Képzelje el, ha például Pintér Sándor összehívja megyei kapitányait, autóik pillanatok alatt dugót képeznek a Bécsi kapu téren. A másik kedvencem a lovarda. Lehet, hogy valaha volt itt ilyen, de ma nem lóval közlekedünk, hanem autóval, biciklivel, gyalog, tehát semmi szükség rá. Szóval nincs ez végiggondolva.

168ora.hu