Palkovics: A túlmunka-szabályozás módosítását a gazdasági szereplők kérték
„A túlmunka-szabályozás módosítását maguk a gazdasági szereplők kérték.” - írja a 444.hu.
Ezt Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere mondta a Világgazdaságnak. Ezzel a túlóratörvény elfogadásának napjára letisztult az eddig kicsit zavaros kormányzati kommunikáció, és legalább annyi kiderült: a „gazdasági szereplők” kérték.
A miniszter elmondta azt is:
Határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet.
Az a célunk, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat.
A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért.