h i r d e t é s

Ötven méteres lángok csaptak fel, amikor felrobbant egy gázvezeték

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ötven méteres lángok csaptak fel, amikor felrobbant egy gázvezeték

2023. január 14. - 08:59

A Litvániában futó gázvezeték robbanásának okát egyelőre nem sikerült kideríteni, de ilyen lehet a világvége. Látványos képsorok a szemtanúk által készített videóknak köszönhetően.

Forrás: The Seattle Times

Robbanás történt pénteken egy Litvániát és Lettországot összekötő gázvezetéken az észak-litvániai Pasvalys régióban.

Ezen a szakaszon két párhuzamos gázvezeték szállítja a gázt Litvánia északi részébe és Lettországba. Csak az egyik vezeték sérült meg, a másik sértetlen maradt. 

“A robbanást követően 50 méteres lángoszlop emelkedett a magasba. Az előzetes jelentések szerint nincsenek áldozatok vagy sérültek” – mondta Povilas Balciunas, a járási közigazgatás vezetője a litván közmédiában. A litván Amber Grid gázszállító vállalat szóvivője pedig azt közölte, hogy vizsgálják a robbanás okát.

A helyi hatóságok evakuálják a gázvezetéktől mintegy fél kilométerre fekvő Valakeliai nevű, 250 fős település lakóit. Buszokat küldtek értük, és két iskolát készítettek elő az emberek fogadására. Balciunas szerint nincs pánik, és a helyzetet ellenőrzés alatt tartják. (borsod24.hu)

Frissítés (2023. január 14. 14:11)

Már ki lehet jelenteni, mi okozta a litvániai gázvezeték-robbanást

A Litvánia északi részén, Pasvalys városa közelében pénteken történt gázvezeték-robbanást nagy valószínűséggel műszaki probléma okozta - közölte szombaton a litván gázszolgáltató.

"Az első vizsgálat azt mutatja, hogy valószínűleg egy hibás hegesztési varrat miatt történt a robbanás" - mondta Nemunas Biknius, az Amber Grid gázszolgáltató vállalat ügyvezető igazgatója a BNS balti hírügynökségnek nyilatkozva. Közlése szerint a gázvezeték több mint 40 éve készült, és rendszeresen karbantartották.

A robbanás nyomán tűz keletkezett a vezetéken, amely a fő összeköttetés Litvánia és Lettország között. A közösségi hálózatokra feltett fotók és videók tanúsága szerint hatalmas lángok csaptak fel, amelyek a litván rádió jelentése szerint az 50 métert is elérték, és több kilométeres távolságból is láthatók voltak.

A balesetnek litván médiajelentések szerint nem volt sérültje, de egy közeli falu lakóit elővigyázatosságból néhány órára kiköltöztették.

Az Amber Grid adatai szerint a sérült vezetéken átmenetileg leállt a gázszállítás Észak-Litvánia és Lettország felé is.

A detonáció nem okozott kárt a sérült gázvezetékkel párhuzamosan futó másik vezetékben, amely szintén Észak-Litvániába és Lettországba szállít gázt.

Raimonds Cudars lett energiaügyi miniszter a rádióban azt mondta, hogy eddig nem volt gond a lettországi gázszolgáltatással.

A litván szolgáltató szerint a javítási munkálatok egy-két hetet fognak igénybe venni. (MTI)