h i r d e t é s

Osztrák fegyvergyárat vásárolt a kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Osztrák fegyvergyárat vásárolt a kormány

2019. november 04. - 11:30

Megvásárolta a brit–osztrák Hirtenberger Defence Systems nevű hadiipari céget egy hosszú tárgyalássorozat után az állam – ezt a nemzeti védelmi fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjújában. - írja a magyarhang.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Maróth Gáspár elmondása szerint a társaság 160 éve foglalkozik tüzérségi eszközök, valamint lőszerek fejlesztésével, gyártásával.

Az interjúban azt is elmondta, hogy ilyen esetben az osztrák kormány tájékoztatása bármiről a társaság feladata. A cégre – úgy tudja – több nemzetközi jelentkező is volt és meggyőződése, hogy Ausztria számára is a legjobb eredmény született azzal, hogy a mi ajánlatunk lett a befutó. Nem is számít semmilyen politikai feszültségre a szomszédsági viszonyban, hiszen – mint mondta – kiemelkedően jó kapcsolatunk van Ausztriával a védelmi területeken

A vételár egyébként az osztrák partner kérésére, üzleti titok. Maróth Gáspár annyit árult el, hogy egy banki hitelkonstrukcióból fedezték a vásárlását. – A cég megvételével ugyanakkor olyan tudáshoz jutottunk hozzá a hazai, korábban teljeskörűen felszámolt nagy kaliberű lőszerek gyártásának területén, amelyet önerőből négy-öt évbe és sok-sok milliárdnyi adóforintba került volna elérni – mondta.

magyarhang.hu