h i r d e t é s

Orbántól kérik a sérült gyerekek szülei, ismerje el a munkájukat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbántól kérik a sérült gyerekek szülei, ismerje el a munkájukat

2018. július 09. - 16:38

Évi hatmilliárd forint kellene, hogy a minimálbér szintjére emeljék a napi 24 óra munkát jelentő otthon ápolásért járó díjat, de a kormánypártok nem támogatták az ötletet. A MEOSZ elnöke a kormányfőtől vár segítséget. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke, aki arra kérte a kormányfőt, tegyen érdemi lépéseket a méltatlanul alacsony ápolási díj megemelésének érdekében, mely jelenleg közel 54 ezer, családtagjaikon keresztül több százezer embert érint. A MEOSZ elnöke emellett azt szeretné, hogy személyesen egyeztessenek a helyzetről és a szükséges szakpolitikai lépésekről, továbbá, hogy Orbán Viktor kezdeményezze a kérdésben érintett minisztériumok és a hat országos érdekvédelmi szervezet képviselőiből álló konzultációs testület létrehozását.

Kovács Ágnes az után szánta el magát erre a kétségbeesett, figyelemfelkeltő lépésre, hogy – amint arról a Népszava is beszámolt – a múlt héten a kormánypárti képviselők az országgyűlés költségvetési bizottságában elutasította azt az ellenzéki pártok által egységesen támogatott javaslatot, mely az otthonápolási díjat a minimálbér szintjére emelte volna. Ugyanezért tüntetett június végén a parlament előtt a Lépjünk, Hogy Léphessenek Egyesület is, de hiába: a Fidesz-KDNP képviselői nemet mondta a költségvetésben hatmilliárd forintos tételt jelentő változtatásra. A kormánypártok 2010 előtt, vagyis ellenzékben még látványosan kiálltak az otthonápolást végzők mellett: egy 2004-es javaslat szerint az ápolási díjat a minimálbérhez kötötték volna, 2005-ben pedig támogattak egy hasonló ügyben indult népi kezdeményezést.

Az ápolási díj jelenleg 32 600, a kiemelt ápolási díj 58 680 forint havonta. A Lépjünk, Hogy Léphessenek Egyesület javaslata szerint a díj egy hozzátartozó ápolása esetén a minimálbérrel, több családtag ápolásakor annak duplájával lenne egyenlő, az ápolási jogviszony megszűnése után pedig ugyanazok a juttatások, szolgáltatások és ellátások illessék meg az érintetteket – jellemzően 40-50 év közötti nőket, akik súlyosan, halmozottan sérült gyereküket ápolják, sokszor évtizedek óta –, mint minden álláskeresőt.

A MEOSZ elnöke nyílt levelében azt kérte, a reményei szerint felálló konzultációs testület dolgozza ki a szakpolitikai intézkedési tervet, és tegyen konkrét javaslatokat a megoldások törvényi rögzítésére, a jövő évi és a 2020-as költségvetésben pedig teremtsenek fedezetet a hatmilliárdos többletre. 

nepszava.hu