Merre fordul az Európai Unió? Mit jelent Antonio Tajani megválasztása az Európai Parlament elnökének? Hogy is értsük a megválasztásához elengedhetetlen néppárti–liberális paktumot? Ezt találgatja most, ha nem is Európa, de az európai pártok mindenképpen. Miért is lenne ebből a sorból kivétel Magyarország? Egymás után adják ki a közleményeiket a képviselők, amelyekből lényegében az szűrhető le, hogy az ellenzék a Fidesz hatalmas bukásának tartja az olasz politikus liberális szavazatokkal megsegített megválasztását. A szocialisták tele torokból zengik, hogy a Fidesz és a liberálisok nagykoalícióban kívánják irányítani az Európai Parlamentet, s Orbánék a hatalom megtartása vagy megszerzése érdekében bárkivel hajlandók összefogni. Azt sugallják, hogy az új „liberális-illiberális házassági szerződés tételesen szembemegy Orbán eddigi Európa-ellenes politikájával, s ez a szavazás is tükrözte az Európai Parlament erős politikai szándékát az EU-ellenes, populista szélsőség elszigetelésére”. Az LMP úgy látja, hogy a Fidesz egy megszorításpárti politikust segített az EP élére. A sort még folytathatnánk, s a kérdés tényleg az, kinek is jó ez a paktum s Tajani megválasztása.

Első pillantásra mindenképpen megállapíthatjuk, hogy Tajani megválasztása nemcsak jó, hanem egyenesen főnyeremény a Fidesznek. Ahogy a harcos antikommunista, konzervatív, katolikus nézeteiről ismert, Silvio Berlusconihoz közel álló politikus ki is jelentette, gyerekkora óta tiszteli a szabadságharcos magyarokat, és közel áll hozzá Orbán Viktor is. Ebből tehát nem lehet levonni azt a következtetést, hogy ez az eredmény magyar vereséggel lenne egyenlő. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Európai Parlament újraválasztotta alelnökévé Pelczné Gáll Ildikót, és a Juncker–Tusk–Schulz triumvirátusnál bármi csak jobb lehet a magyar kormányzó párt számára, akkor Orbán Viktor tényleg csak pezsgőt bonthatott az eredmény láttán.

Más kérdés persze, hogy az ilyen paktumok miként segíthetik az Európai Unió megerősödését. Eleve sokat elárul az unión belüli dolgokról, a demokrácia értelmezéséről, s finoman szólva sem erősíti a komoly bajban lévő EU hatékony működését, hogy kétpárti megegyezéssel váltásban a néppárt és a szocialisták adják az EP elnökét. Az ugyanakkor már a politikában normálisnak tekinthető, hogy az abszolút többséggel nem rendelkező pártok időnként alkukat kötnek, adott esetben akár a liberálisokkal is. Ez legfeljebb annyiban kellemetlen a Fidesz számára, hogy ezt a pártot egy ideje a brüsszeli ördögként, a magyar nemzet megrontójaként aposztrofálja, ráadásul belpolitikai megfontolásból az Európai Unió is csak az ellenségkép erősítéseként forog a köztudatban. A Fidesz azonban brutális retorikája ellenére sem Európa-ellenes. Orbán Viktor számára az EU és a NATO is alapvetés, csak másfajta Európát képzel el, mint ahogy az ma kinéz. Sokadmagával bírálja az unió működését nehezítő bürokratikus terheket, a szuverenitás erősítésének jegyében több lapot osztana a nemzeteknek, merthogy ebben látja Európa megerősítésének az esélyét. Tehát a retorikán kívül inkább csak az erős Európa megteremtésének a módszereiben van különbség a Fidesz és Európa több más pártja között, így aztán a számára kedvező Tajani megválasztása érdekében kötött, alapvetően szintén ezt célzó alkut elfogadhatónak tartja. Már csak azért is, mert ebben a megegyezésben a Fidesszel komolyan számoló néppárt az egyértelműen erősebb partner, s a gazdasági, pénzügyi területeken felülkerekedő konzervatív irányvonalért cserébe lényegében csak az amúgy is a balliberálisok terepének számító szociális és emberi jogi kérdésekben kellett engedményeket tenni. Félni egyébként már csak azért sem kell e paktumtól, mert Európában nagyon határozott konzervatív reneszánsz zajlik, ami kizárja a liberális nézetek felülkerekedését. Azt persze nem, hogy a teljes néppárti irányítással az Európai Unió a jövőben még inkább kétsebességűvé váljon, de ez már egy más kérdés.

Szerző: Stier Gábor / mno.hu